Szabó Emese
Szabó Emese cikkei
"Párja odaadta volna az egyik veséjét"
Új vesét alapjáraton sem egyszerű kapni, akinek pedig kilökődik a beültetett szerve, az végképp nehéz helyzetbe kerül. Ugyan már létezik olyan gyógyszer, amely az ilyenkor kialakuló hiperimmunizációt visszafogja, de azt egyelőre csak Nyugat-Európában alkalmazzák, itthon még nem engedélyezték. De remény azért van erre is.
"Májrák lesz belőle, ha nem ismerik fel"
Az orvosok élete nem csak a gyógyításról szól, a betegekkel való törődés többet jelent ennél. Jól tudja ezt dr. Várkonyi Judit, aki sok évig küzdött azért, hogy örökletes vastúlterhelődésben szenvedő páciensei - akiknek kezelése rendszeres vérlebocsátással jár -, ha szeretnének, véradók is lehessenek. A hematológus már gyerekkorában tudta: orvos szeretne lenni.
Napi 30 percet kell sétálni ruhában
Míg a túlzásba vitt napozás egyértelműen növeli a bőrrákok, így a melanoma kockázatát, addig a naptól való teljes elzárkózás olyan D-vitamin-hiányt okoz, amely ugyanezen rákok rizikóját emeli. Az arany középút nem a "kicsi" sütkérezés, hanem az, ha valaki ruhában sétál napi 10-30 percet.
A D-vitamin mítosza: tényleg mindent megelőz?
Röpködnek a D-vitaminról szóló hírek, követni sem lehet, hogy vészesen keveset fogyasztunk-e belőle, vagy éppen túlzásba visszük a szedését. Homályos az is, hogy a csontritkulás megelőzése mellett fontos-e más miatt is, vagy csak túl jól sikerült egy-egy brit tudós kutatása. Szakértőkkel néztük végig a vitaminnal kapcsolatos legfontosabb állításokat, és azok valóságtartalmát.