Szívinfarktus a legrosszabb helyen

Az űrhajósok általában szuperegészségesek, de olykor a hatalmas terhelés igen kellemetlen meglepetéseket idézhet elő. James Irwin, az Apollo-15 holdkomp-pilótája, a nyolcadik ember, aki a Holdra lépett, tanúsíthatja.

Irwin mintaszerű katonai karrier után igazolt át a NASA-hoz. A légierő berepülő-pilótájaként 7000 repült órát tudott le, és tesztpilóta volt többek között a hírhedt SR-71 Blackbird egyik korai verziójánál. Az Apollo-programba a legendás Original 19 (Astronaut Group 5) csoport tagjaként került 1966 áprilisában, ebből a csoportból került ki később a Holdra lépő asztronauták nagy része. Irwin első és egyetlen űrrepülésére 1971-ben került sor, ő volt az Apollo-15 Holdraszálló egységének pilótája. Az expedíció parancsnokával, David Scott-tal majdnem három napot töltöttek a Hold felszínén - írja az Index.hu .

Irwin
James Irwin. Az űrhajóban jobb feltételek voltak az életben maradására, mint az intenzíven - Fotó: NASA

A problémák a harmadik nap vége felé kezdődtek, az utolsó holdsétán. Scott és Irwin akkor már 23 órája nem aludtak, a programjuk pedig - különféle mérések elvégzése, minták begyűjtése - meglehetősen sűrű volt. A földi irányítóközpontban az asztronauták életjeleit figyelő egyik orvos lett figyelmes először Irwin pulzusának megváltozására. Az egyre súlyosabbá váló szívritmuszavar infarktusra utalt, de az űrhajós a dolgot elintézte annyival, hogy nincs semmi komolyabb gond, csak elég fáradtnak érzi magát. A tünetek a holdkompban és a felszállás közben is folytatódtak, és csak akkor maradtak abba, amikor a két asztronauta visszatért az Endeavour parancsnoki modul fedélzetére.

"Ha a Földön vagyunk, azonnal beutalom az intenzív osztályra szívroham tüneteivel" - mondta Dr. Charles Berry, az űrközpont vezető orvosa. Az űrhajóban a zéró gravitáció és a százszázalékos oxigén azonban megtette hatását, Irwin szívverése orvosi beavatkozás nélkül is helyreállt. A végső jelentésben aztán az incidenst nem is említették meg.

A mellkasi fájdalom a szívroham legjellemzőbb tünete: szorító érzés vagy nyomás a szegycsont mögött, amely átterjed a hát, a nyak, a karok, az állkapocs, a váll, főként a bal kar területére. A fájdalom mellett teltségérzet is jelentkezhet. Az izzadás, a verejtékes hűvös bőr a szívroham másik általános jele, ezen kívül légszomj, nagyfokú fáradtság, szorongás, gyors és szabálytalan pulzus, valamint emésztési zavarokhoz hasonló tünetek fordulhatnak elő. Részletek!

Irwin űrbéli kalandja hatására vallásos lett, kinevezte magát a Béke Hercege jószolgálati nagykövetének, és arról tartott előadásokat, hogy mennyivel fontosabb, hogy Jézus a Földön jár, mint hogy emberek a Holdon. Végül 1991-ben szívrohamban halt meg, ami már a harmadik súlyos infarktusa volt.

Forrás: Index.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható. Elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb. Késő estére általában 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.