Szigorítják a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseket

A ragadós száj- és körömfájás továbbterjedésének megakadályozása érdekében új szabályokat hoztak, és a meglévőkön is szigorítottak.

Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól újabb intézkedéseket vezet be és a már meglévőeken is módosít. Többek között az ország teljes területén tilos lesz a betegségre fogékony fajokat bemutató vásár és kiállítás szervezése.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleménye szerint minden korlátozás alá eső terület esetében érvényes, hogy azokba fogékony állatokat tilos beszállítani, valamint az állatokat kivinni onnan – céltól függetlenül – Magyarországon kívülre. Kiemelték, hogy a szlovákiai és magyar kitörések körüli védő- és megfigyelési körzetekben az RSzKF-re fogékony állatokat legalább április 7-ig zártan kell tartani, azok sem legelőre, sem karámba, sem kifutóba nem engedhetők ki.

Ezeken a területeken – a házi vágáson kívül – kizárólag a hatóság által kijelölt vágóhidakon lehet a fogékony állatokat levágatni és az így kapott friss hús szállítására is több szabály vonatkozik, például más tagállamba vagy harmadik országba nem vihetők el ezek a termékek.

ragadós száj- és körömfájás
Teherautót fertőtlenítenek egy fertőzött szarvasmarhatelepnél Levél településen. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a védő- és megfigyelési körzeteken kívüli, úgynevezett további korlátozás alá eső területek közé tartozik Győr-Moson-Sopron vármegye fennmaradó része, valamint Komárom-Esztergom vármegye komáromi, tatai és esztergomi járása. Ezeken a területen belül az RSzKF-re fogékony állatfajok technológiai mozgatása engedélyezett, azonban onnan kiszállítani kizárólag azonnali vágásra és csak kijelölt magyar vágóhídra lehet.

A ragadós száj- és körömfájás a világ egyik legfélelmetesebb állatbetegsége, amelyről itt írtunk részletesen.

Továbbá ezeken a területeken is legeltetési tilalom lép életbe április 9-ig, valamint tilos a fogékony fajokhoz tartozó vadfajok újratelepítése.

Mindezen intézkedések célja az érintett területekről a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása, amelynek egyik fontos eszköze az itt lévő fogékony állatok számának csökkentése.

Közölték, hogy a vírus széllel is terjed és az adott térségben jelenleg ez a legvalószínűbb továbbfertőzési mód. Bár létezik vakcina RSzKF ellen, azonban az csak a vírusürítés csökkentésében játszik szerepet, a vakcinázott állatokat később le kell ölni, ezért széles körben történő alkalmazásuk nem lehetséges.

"Mentességünk visszaszerzése és ezáltal a kereskedelmi korlátozások eltörlése is csak abban az esetben lehetséges, ha az összes vakcinázott állatot felszámoljuk" - fogalmazott közleményében a hivatal.

Az országos főállatorvos által elrendelt intézkedések további, részletes összefoglalója a Nébih oldalán érhető el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.