Új rovarfajok jelentek meg itthon

Számos új fajt fedeztek fel világszinten elsőként, miközben Magyarországon is úttörőként mutattak ki több kártevőt és kórokozót az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (ATK NÖVI) kutatói 2020-ban.

Az intézetnek mindig jelentős szerepe volt az újonnan megjelenő kórokozók és kártevők kimutatásában, ami egyúttal az ezek elleni védekezés első lépcsőfokának tekinthető - hívta fel a figyelmet közleményében az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH). "A komoly klasszikus és molekuláris módszereket, illetve tudást igénylő kutatások a kártevőcsoportok közeli és távolabbi rokonainak megismerésével is együtt járnak, ez pedig minden évben számos új faj felfedezését eredményezi a tudomány számára"- olvasható a beszámolóban, amely a NÖVI kutatói által 2020-ban Magyarországon elsőként kimutatott növényi vírusokat és fitoplazmákat, ízeltlábú és puhatestű kártevőket, valamint a kutatók által a tudomány számára első alkalommal felfedezett vírus-, csiga-, pajzstetű- és atkafajokat mutatja be.

Magyarországon először mutatták ki a feketefejű meztelencsigák megjelenését
Magyarországon először mutatták ki a feketefejű meztelencsigák megjelenését 2020-ban. Fotó: Getty Images

Több mint 500 új fajt azonosítottak a londoni Természettudományi Múzeum kutatói a tavalyi év során. Részletek itt.

A múlt évben a kutatók Magyarországon első alkalommal jelezték a nárcisz háromfajta vírusának jelenlétét: a nárcisz késői sárgulását okozó vírust, a nárcisz látens vírust és a nárcisz mozaikvírust. Emellett a lovagcsillag mozaikvírust is először mutatták ki nárciszon. Ugyancsak először jelezték a tulipánt fertőző, és abban színtörést okozó Rembrandt tulipán színtörésvírust, amely a tavaszi növény virágának jellegzetes mintázatát okozza. A szintén tavasszal nyíló, kedvelt hagymás dísznövényen, a gyöngyikén a kutatók először mutatták ki a gyöngyike mozaikvírust. Ezen felül felfedeztek egy - korábban a tudomány számára nem ismert - potyvírust is.

Az intézet kutatói molekuláris módszerekkel első ízben azonosították Magyarországon az őszirózsa-sárgulás fitoplazmát közkedvelt kertészeti dísznövényeken, például a kokárdavirágon, a bíborlevelű kasvirágon, a kerti haranglábon és a réti kakukkszegfűn. Az új kórokozók felfedezését és kimutatását az intézet munkatársai a Szent István Egyetem (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) és a Neumann János Egyetem kutatóival közösen végezték.

Új kártevők jelentek meg az országban

A beszámolóban a kártevőkről szólva megemlítik, hogy az intézet munkatársai Magyarországon először mutattak ki két idegenhonos meztelencsigafajt 2020-ban: a feketefejű meztelencsigát és a malaccsigát. Mindkét faj máris országszerte elterjedt, illetve károkozására is számítani kell általuk. A népszerű és gyakran ültetett bambusznövényeken is előkerült egy Kelet-Ázsiából behurcolt atkafaj. A rovarok közül két, Magyarországon eddig nem ismert levélbolhafaj, a pillangósokon előforduló seprűzanót-levélbolha, valamint a körtét károsító sárga körtelevélbolha került elő a feltáró munkákon.

Az intézet munkatársai a Szent István Egyetem, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Magyar Természettudományi Múzeum kollégáival közös kutatásaikon mutatták ki ezeket a kártevőket.

Nagyszámú, mintegy 30, a tudomány számára eddig ismeretlen fajt fedeztek fel a kutatók 2020-ban, elsődlegesen nemzetközi együttműködések keretében. Legnagyobb számban (21) új szárazföldi csigafajokat találtak, elsősorban Délkelet-Ázsia feltárása során. Mianmar területéről 4 fajt, Laoszból 10 fajt, Vietnámból 4 fajt, Thaiföldről 2 fajt, Kínából pedig egy fajt fedeztek fel a tudomány számára az intézet munkatársai. A rovarok kutatása során egy eddig ismeretlen pajzstetűfajt is felfedeztek és leírtak Peruból. Az atkák tanulmányozása során pedig nyolc, eddig nem ismert fajt fedeztek fel a kutatók Afrikában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra