Az impotenciától való félelem segít leginkább leszokni

Mindkét nembe tartozóknak mondhat az orvosuk olyan okokat, amelyek miatt azonnal megfontolják, hogy leszokjanak a dohányzásról. A nők leginkább a ráncoktól, a férfiak pedig a libidójuk csökkenésétől tartanak. Azaz a szépséget és a potenciát semmiképpen sem akarják elfüstölni.

Annak ellenére, hogy a dohányzás a rák, a szívbetegség és más súlyos betegségek kockázatának növekedésével jár, sok leszokás mellett döntő dohányost mégsem a halálozás nagyobb esélye, hanem a hiúság motivál. A szakértők azt remélik, hogy ez az információ segít majd olyan cigarettásdobozokat tervezni, amelyek hatékonyabban elijesztik az embereket a káros szokástól.

Nagy-Britanniában a dobozokon látható képek és feliratok ellenére továbbra is mintegy 10 millióan dohányoznak, Magyarországon a felnőtt lakosság mintegy 36 százaléka füstöl. Brian Williams, a Stirling Egyetem professzora szerint tízből körülbelül nyolc dohányos le szeretne szokni. "Azzal érhetjük el a legnagyobb hatást, ha a csoportokat a legerősebb aggodalmaikkal vesszük célba" - mondta. "Ha például tudjuk, hogy egy bizonyos márka például a nők körében népszerű, olyan képeket tervezhetünk, amelyek például a megjelenésre vagy a termékenységre összpontosítanak. Pontosan ezt teszik a reklámszakemberek is."

A kutatás során Williams és munkatársai 19 ezer embert kérdeztek meg online kérdőívek segítségével arról, melyik képeket tartják a legriasztóbbnak a cigarettásdobozokon feltüntetett ábrázolások közül. Az eredmények azt mutatták, hogy a nyaki daganat a megkérdezettek 80 százalékára, a fogbetegség a 77 százalékukra, a tüdőbetegség pedig 72 százalékukra tett mély benyomást.

Az is kiderült ugyanakkor, hogy a bőr öregedését mutató három kép a nőkre sokkal nagyobb hatást gyakorolt, mint a férfiakra, az impotenciával kapcsolatos képek pedig a férfiakat érdekelte sokkal jobban, mint a nőket. A szív- és tüdőbetegségeket ábrázoló képek az 50 éven felüliekre tették a legerősebb benyomást.

A tanulmány eredményei részletesen a legújabb számában olvashatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a keleti, északkeleti tájakon kevés helyen még előfordulhatnak felhősebb körzetek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, de északkeleten élénk, akár egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet le a levegő, míg a városokban és a szeles tájakon enyhébb lehet a hajnal. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?