Ne napozzon meztelenül - felesleges!

Sokan napoznak azért meztelenül vagy félmeztelenül, hogy "tökéletesen" lebarnuljanak. Ez azonban teljesen felesleges, mert a test bizonyos részei ellenállóbbak a napsütéssel szemben, így soha nem érhetjük el az egyforma barnaságot - derítették ki amerikai kutatók. A kutatási eredmények szerint elsősorban a feneket nehéz kellemesen barnára süttetni, ez ugyanis a legtöbb esetben kipirosodik vagy leég, még akkor is, ha a test többi része lebarnul.

BőrrákEredetileg azt szerették volna kideríteni a kísérlettel, hogy miért alakulnak ki különböző méretű és típusú bőrrákok a test különböző részein. Dr. Jonathan Rees, az Edinburgh-i Egyetem bőrgyógyászprofesszora és társai 100 önkéntes bőrét vizsgálták meg, miután hat-hat "adagnyi" UV-sugárzást kaptak a hátukon és a fenekükön. Az alanyok emellett olyan injekciót kaptak, mely lecsökkentette a bőr kipirosodását (ez utóbbi a szervezet természetes reakciója, mellyel a napfény okozta sérülésre reagál). Hét nap után újra megvizsgálták az alanyok bőrét, illetve a barnulásuk mértékét és mélységét.

"A kutatásból arra következtethetünk, hogy bizonyos értelemben mindenkinek a bőre különböző részekből tevődik össze, és ezek eltérő módon reagálnak a napfényre, vagyis eltérő védelmet nyújtanak a napfény káros hatásaival szemben" - mondta dr. Rees. "Ezért lehet az, hogy még a saját testünk különböző részei is eltérően barnulnak le."

A kutatás eredményeit Experimental Dermatology című folyóirat júliusi számában publikálták.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?