Télen szervezetünknek több kalóriára van szüksége. Az úgynevezett melegítő fűszerek nagy segítségünkre vannak ebben, érdemes ételeink elkészítéséhez rendszeresen használni belőlük.

A keleti filozófia táplálkozási rendszereiben az ételek - egyéb szempontok mellett - fűtő-hűtő, nedvesítő-szárító kategóriákra is fel vannak osztva. A lehűléssel, alulműködéssel járó betegségeket tonizáló, pezsdítő, melegítő fűszerekkel kiválóan ellensúlyozhatjuk. Hogy melyek ezek?

Csípős fűszerek

A csípős fűszerek serkentik a vérkeringést, és gyorsítják az anyagcserét, ezáltal melegítenek. Ilyen például az egyszerű fekete bors, ami ételeink egyik legalapvetőbb ízesítője, fertőtlenítő és antioxidáns hatású. A Cayenne-bors , a csilipaprika és a pirospaprika magas C-vitamin-tartalmú, megfázás esetén segít leküzdeni a kellemetlen tüneteket.

Fokhagyma

A fokhagyma fogyasztása egész évben javasolt, de télvíz idején különösen. Nyákoldó, vírus-, baktérium- és gombaölő, s vérkeringésjavító-hatású növény. Olívaolajban eltett, apróra vágott fokhagymából ízletes immunerősítőt készíthetünk, ha öt fej fokhagyma gerezdjeit meghámozzuk, apróra vágjuk, és egy pár darált, erős fűszerpaprikával elkeverjük, majd annyi olívaolajjal leöntjük, hogy ellepje. Főzéshez, sütéshez is használhatjuk.

Gyömbér

Fertőtlenítő hatású fűszer, nyugtatja a bélrendszert, hányinger esetén is jól alkalmazható. Süteményekbe, mézeskalácsba, egzotikus fogásokba, valamint teának is kiváló. Gyömbérteához a friss gyömbérgyökeret apróra vagdaljuk, és forró vízzel leöntjük, ezt iszogatjuk. Gyömbérfőzetet fürdővízbe is tehetünk, kellemesen átmelegíti a testet.

Fahéj

A fahéj keringésjavító, fázékony embereknek ideális fűszer. Szinte minden téli süteménybe, kompótba kiváló, almás édességekkel jól harmonizál. Rendkívül finom és melegítő ital a fűszeres Chai tea, amihez egy nagy csésze fekete teát készítünk, és 4 szem szegfűszeggel megbolondítunk. Pár perc után a szegfűszeget kivesszük, majd egy-egy csipet fahéjat és őrölt kardamomot beleszórunk. Mézzel ízesítve, forrón fogyasztjuk.

Tudta? A curry elnevezés eredetileg két, egymástól független indiai kifejezésből alakult ki. A kari egy elsősorban Dél-Indiában népszerű fűszernövény, a Távol-Keleten honos citrusféle cserje, amelynek levelét fűszerezésre használják. A karhí pedig édeskés-savanykás szósszal készült nyugat-indiai étel. A napjainkban használt curry szó viszont leginkább bizonyos őrölt fűszerek keverékét jelöli. Ezt a keveréket a gyarmatokról hazatelepülő angolok fejlesztették ki, hogy az Indiában megszokott ízt otthon szárított fűszerek segítségével utánozhassák. A fűszerkeverék legfőbb alkotóelemei: római kömény, kurkuma, lepkeszegmag, csilipaprika, koriander, gyömbér.

Kardamom

A kardamom is segíti az emésztést, jól alkalmazható felfúvódás és gázképződés esetén. Édes és sós ételek elkészítéséhez, tumixokhoz is használható. Magjainak rágcsálása frissíti a leheletet.

Kurkuma

A kurkuma, vagy az "indiai sáfrány" erős antioxidáns, gyulladáscsökkentő, bélnyugtató, fertőtlenítő fűszer. Méregteleníti a májat, és egyensúlyba hozza a koleszterinszintet. Élénksárga színe miatt óvatosan bánjunk vele, mert könnyen megfesti, amivel érintkezik! Currys ételekhez, rizs főzéséhez alkalmazhatjuk.

Köményfélék

A római kömény és az édeskömény az európai köményhez hasonlóan emésztésjavító, gyomornyugtató , melegítő hatású. A római kömény a közel- és távol-keleti ételek állandó összetevője. Intenzív íz- és illatanyaga megosztja az emberek ízlését, de aki megszereti, nagyon fogja értékelni.

Ezekből a fűszerekből természetesen nem tudunk nagy mennyiséget fogyasztani, de rendszeres, kis mennyiségben való használatuk egész télen át egészségmegőrzésünk hasznos kiegészítői lehetnek. Illatuk, aromájuk igazi téli hangulatot teremt, és a legegyszerűbb fogásokat is különlegessé varázsolják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +1 °C

Főként hazánk keleti részén maradnak felhős tájak, másutt túlnyomóan derült lesz az ég. Csapadék nem valószínű. Éjszaka párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Az északnyugati szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3, +3 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!
kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!