Népszerűek az alacsony kalóriájú ételek

Az elmúlt években hazánkban is pozitív változás kezdődött meg az egészséges táplálkozást illetően, ám a Gfk Hungária legutóbbi kutatásából kiderült, hogy még mindig kevesen, azaz tízből csupán egy ember figyel oda a modernkori táplálkozási előírásokra.

A lakosság átalakuló fogyasztási szerkezetében egyre erősödik az a tendencia, mely szerint az egészséges és egészségesnek gondolt termékekre és szolgáltatásokra egyre nagyobb figyelmet fordítanak a háztartások. Az étkezés az egyik olyan terület, ahol az egészségességnek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk. Hazánkban ezt a legtöbben zöldségek, gyümölcsök, tej és tojás rendszeres fogyasztásával oldják meg, azonban az étrend-kiegészítők és a bioélelmiszerek is egyre népszerűbbek.

Odafigyelünk a kalóriákra

Az egészséges étkezésről szólva fontos kiemelni, hogy míg a lakosság mintegy 10 százaléka étkezik teljes mértékben egészségesen - legnagyobb részt követve az orvostudomány mai ismeretei alapján megfogalmazott ajánlásokat -, további mintegy egynegyede (23 százalék) kerüli az egészségtelen ételeket. Ugyanakkor négyből három ember figyel oda az ételek testsúlyra gyakorolt negatív hatásaira.

Az elmúlt években hazánkban is pozitív változás kezdődött meg az egészséges táplálkozást illetően

Kevés funkcionális élelmiszer fogy

Az egészséges táplálkozást nemzetközi szinten meghatározó egyik kategória a funkcionális élelmiszerek köre, amelyek az egészséget bizonyítottan javító margarinok , a reggeli cereáliák és a teák.

Népszerűek az egészségüzenettel bíró termékek

Népszerűek továbbá a valamilyen egészségüzenettel rendelkező termékek is. Ezek annyiban térnek el a funkcionális élelmiszerektől, hogy ugyan nem tartalmaznak az egészségre bizonyítottan kedvező hatású adalékokat, ám kommunikációjukban megjelenik az egészségesség, mint érv. Így népszerűek a szénsavas üdítőitalok, ahol egyre több cukormentes ízesített ásványvíz jelenik meg, és a müzlik.

Forrás: Gfk Hungária

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra