Ételek, melyek rákot okozhatnak

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A daganatos betegségek kialakulásáért többféle tényező is felelőssé tehető, nagy szerepe van például a genetikai örökségünknek, de annak is, hogy milyen környezetben élünk, illetve milyen életmódot követünk.

A szakemberek szerint bizonyos ételek védhetnek a daganatos betegségek ellen, vagyis csökkenthetik a rák kialakulásának a kockázatát, mások viszont fokozhatják a tumorok megjelenésének veszélyét, különösen akkor, ha egyéb rizikótényezők is jelen vannak az életünkben vagy éppen a genetikai jellemzőink olyanok, hogy hajlamosabbak vagyunk bizonyos betegségekre.

Így éheztessük ki a ráksejteket

Egyre biztosabban kijelenthető, hogy a rákos sejt kialakulásában és terjedésében szerepet játszó tejsavas erjedést táplálkozásunk befolyásolja. Az erjedést előidéző cukor és a keményítő megvonása olyan hatással van a rákos sejt anyagcseréjére, amelytől az szó szerint éhen hal. Kattintson!

Természetesen, ezen ételek fogyasztása önmagában nem okoz rákot, és kellő mértéket tartva az egészséges táplálkozás keretei közé is beilleszthetjük ezeket, azonban amikor csak tehetjük, válasszunk inkább a daganatoktól védő élelmiszereket!

Konzerv paradicsom

A paradicsom nagyon egészséges, több olyan hatóanyagot és antioxidánst is tartalmaz, melyek hatékonyan csökkentik bizonyos daganatos betegségek kialakulásának esélyét. Azonban a konzervdobozok belsejét fedő felületekben lehetnek olyan anyagok, elsősorban biszfenol-A, melyek megzavarhatják a hormonrendszer működését és szerepet játszhatnak például a mellrák kialakulásában. A paradicsom azért lehet veszélyes, mert savassága miatt kioldhatja ezeket az anyagokat a csomagolásból. Válasszunk inkább olyan paradicsomot, melyet üvegedényben tárolnak, vagy tegyünk el mi magunk paradicsomszószt!

Hidrogénezett olaj

A hidrogénezett olaj speciális gyártási eljárással előállított zsiradék, melynek kémiai úton megváltoztatják a színét, illatát és zamatát, illetve tartósabbá is teszik. A benne található zsírsavak azonban károsíthatják a sejtek membránját, azok rugalmasságát, átjárhatóságát és struktúráját, ez pedig fokozhatja bizonyos daganatos betegségek kialakulásának esélyét. Ráadásul ezekben az olajokban úgynevezett transzzsírsavak is találhatóak, melyek tovább növelik a betegségek rizikóját. A hidrogénezett olajok fogyasztásával nőhet a emlő-, prosztata-, vastagbél-, illetve bőrrákok megjelenésének esélye. A hidrogénezett olajok helyett használjuk jó minőségű olíva-, napraforgó- vagy kókuszolajat.

Burgonyachips

Az egyik legnépszerűbb rágcsálnivaló elkészítése során számos olyan anyag kerülhet bele, mely hosszú távon káros lehet az egészségünkre. Ezek között találhatunk számos ízesítőt és ízfokozót, valamint tartósítószereket. A burgonyachipsben ráadásul megtalálhatunk egy olyan, acrylamidnek nevezett anyagot, mely növelheti a petefészek-, prosztata-, bélrendszeri- és emlődaganatok megjelenésének esélyét is. Egészségesebb burgonychipset otthon is készíthetünk, sőt gyümölcsökből vagy más zöldségekből, például zellerből is finom rágcsálnivalót süthetünk.

Bizonyos ételek, köztük a chips, növelhetik a rák kockázatát

Bizonyos ételek, köztük a chips, növelhetik a rák kockázatát

Finomított cukor

A finomított cukrok, illetve az azzal készült élelmiszerek számos egészségügyi problémáért felelősek, többek között a daganatos betegségek kockázatát is növelik. A finomított cukrok, és a számos készétel, üdítőital édesítésére használt kukoricaszirup az inzulinszint hirtelen megugrását idézi elő, ráadásul nagyon hatékonyan "táplálja" a növekvő daganatsejteket is. Ha túl sok finomított cukrot tartalmazó ételt eszünk, azzal növelhetjük a hasnyálmirigyrák kialakulásának esélyét. Igyekezzünk előnyben részesíteni az alternatív édesítési lehetőségeket, például az eritritet, a sztíviát vagy éppen az agavészirupot.

Feldolgozott és füstölt húsok

A feldolgozott, illetve füstölt húsokban számos olyan vegyület található, melyek fokozhatják a daganatok kialakulásának esélyét. Ezek közé tartoznak például a nitrátok, melyek túl nagy mennyiségben fogyasztva bélrendszeri tumorokat okozhatnak. Ha tehetjük, állítsuk elő otthon ezeket az ételeket, vagy próbáljuk meg minél jobban csökkenteni a fogyasztásukat.

Hitek és tévhitek az influenzáról

VideóRendelő: Igaz, hogy este 6 után már nem szabad enni?

Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32894

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+9, +14 °C
Minimum:
+4, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt változóan, keleten, délkeleten időnként erősen felhős lesz az ég és ott elszórtan futó zápor várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag