A maximalizmus bélpanaszokat okoz

Kövessen minket!

A 620 megkérdezett beteg közül azok, akiknél IBS lépett fel, többnyire erős stresszről, aggodalmaskodásról és pszichoszomatikus tünetekről számoltak be - olvasható a BBC News honlapján.
A kutatás során mindenkit kétszer vizsgáltak meg, a gasztroenteritisz kialakulása után három és hat hónappal, hogy megnézzék, jelentkezik-e az IBS valamelyik tünete, így hasmenés, székrekedés, gyomorfájdalom, puffadás. Összesen 49 páciensnek volt IBS-e mindkét alkalommal, és a nők több mint kétszeres többségben voltak.
Az IBS az egyik leggyakoribb bélműködési rendellenesség, becslések szerint a felnőtt lakosság 15-20 százalékának, vagyis majdnem minden ötödik felnőttnek vannak ilyen panaszai.
"Nem arról van szó, hogy ezek az emberek hipochonderek volnának, hanem arról, hogy negatívan állnak hozzá tüneteikhez. Túl nagyok az elvárásaik önmagukkal szemben, és nem bírják elviselni, ha kimaradnak a munkából. Ezért gyakran túl hamar mennek vissza dolgozni. Nem tudnak leállni, aztán egyszer csak összeomlanak" - mondta dr. Rona Moss-Morris, a kutatás vezetője.
Egy másik szakember szerint bonyolult mechanizmusról van szól, és arról lehet szó, hogy a stressz és az aggodalom kihat az immunrendszerre, ám egyes esetekben az is elképzelhető, hogy a pihenés hiánya okozza a bajt.

Gerinctorna

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +14 °C
Minimum:
-2, +6 °C

Hazánkban szerdán délelőtt borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag