A "lipót" születése

Ajánlom a HáziPatika Facebook oldalát!

  Magyar Orvosi Kamara

A Nyugat-Európában a felvilágosodás korában lezajlott szemléletváltás során egy hosszú, több évtizedig tartó folyamat eredményeként jött létre az "elmekórtani tudomány". Erről - mint "egy erősen kifejlődött terebélyes fáról" - így írt Epstein László, a "Lipót" elmeorvosa 1897-ben megjelent, Magyarország elmebetegügye című cikkében: "Sűrű lombozatával távol tartotta az árnyékában üdülő elmebetegektől azon támadásokat és szenvedéseket, amelyeket előítélet, babona, tudatlanság és rosszakarat az elmúlt századokban reájuk mért."
A magyar pszichiátria nyár közepével bezárásra ítélt fellegvára, a "Lipót" 1868-as alapításakor az elmebetegekhez való viszonyulás gyökeresen új - igaz, Nyugaton már évtizedek óta uralkodó - szemléletét vette át.
Gróf Széchenyi István 1860-ban - 12 évnyi ápolást követően - önkezével vetett véget életének a Bécs melletti Döbling Bruno Görgen vezette elmeszanatóriumában. Kor- és sorstársát, az 1849 májusában alakult kormány első emberét, Szemere Bertalant - az emigrációból való hazatértét követően - már Magyarország egyik első elmegyógyintézményében kezelték dührohamaival, 1869-es haláláig. Könnyen elképzelhető, hogy a 19. század derekának e két tragikus sorsú jelese életét - legalább ideig-óráig - a modern elmegyógyintézetek hosszabbították meg. Magyarországon ugyanis akkoriban kezdett egyre jobban elterjedni az a Nyugaton már jó fél évszázada megszületett felismerés, amely szerint az elmebaj betegség, és a benne szenvedőket gyógyintézetekben lehet és kell kezelni. Szemerét amúgy az 1852-ben a honi pszichiátria ősatyja, Schwartzer Ferenc által alapított első hazai magántébolydában, a budai Kékgolyó utcában (a mai Onkológiai Intézet helyén) kezelték, az állami fenntartású Lipótmezei Királyi Nemzeti Tébolyda csak halála előtt egy évvel nyílt meg.
A Nyugat-Európában a felvilágosodás korában lezajlott szemléletváltás során egy hosszú, több évtizedig tartó folyamat eredményeként jött létre az "elmekórtani tudomány". Erről - mint "egy erősen kifejlődött terebélyes fáról" - így írt Epstein László, a "Lipót" elmeorvosa 1897-ben megjelent, Magyarország elmebetegügye című cikkében: "Sűrű lombozatával távol tartotta az árnyékában üdülő elmebetegektől azon támadásokat és szenvedéseket, amelyeket előítélet, babona, tudatlanság és rosszakarat az elmúlt századokban reájuk mért."
Mindennek azért volt nagy jelentősége, mert korábban "nemhogy gondoskodtak volna az elmebetegekről, vagy tolerálták volna őket, hanem kifejezetten durván és érzelemmentesen bántak velük" - utal az ideggyógyintézetek előtti korszakok attitűdjére a kanadai Edward Shorter egy évtizede angolul megjelent pszichiátriatörténetében. Európában egészen a 18. század végéig az elmebetegek sorsa attól függött, mennyire lógtak ki a közösségből: a kevésbé komoly eseteket többnyire hagyták szabadon kószálni, ám a deviánsabbakra akár súlyos testi fenyítések is várhattak, a közveszélyeseket pedig például a középkorban egyenesen börtönbe zárták. A babona határát súroló "gyógyító terápia" csak a leggazdagabbaknak dukált: Izabella spanyol királyné például 1737-ben udvarába hívta a pályája csúcsán lévő itáliai énekest, a kasztrált Farinellit, hogy hangjával kúrálja a súlyosan depressziós V. Fülöpöt. A legenda szerint a király - a ma már nevet is kapott "zeneterápia" hatására - kigyógyult betegségéből.
A felvilágosodás kori fordulat közvetlen előzménye a tébolydák megjelenése volt, amelyek létrejöttében eleinte még nem a gyógyítási, hanem a gazdasági, üzleti érdekek domináltak - tudható meg Lafferton Emese A magántébolydától az egyetemi klinikáig című 2004-es tanulmányából. Nyugat-Európa több országában, különösképpen Angliában, a 18. század első felében ugyanis fellendült az "őrültségkereskedés": a szakosodott műintézményekben többnyire "észbeteg" rokonokat volt szokás elhelyezni laikus felügyelők irányítása alatt. De megjelentek a menhelyszerű épületek is - például a párizsi Bicetre és Salpetriere kórházak -, amelyekben szinte csak arra vigyáztak, el ne kószáljanak "a falu bolondjai".
A következő jelentős lépés az volt, amikor a 18. század második felében az orvosok felfigyeltek arra, hogy a tébolyda zárt világa akár jótékony hatással is lehet a betegekre - olvasható Lafferton tanulmányában. Ekkortól olyan új, "terápiás" azilumokat hoztak létre, amelyekben többnyire humánusabb hozzáállás váltotta fel a korai "megőrző-elzáró" tébolydákra jellemző erőszakos, a betegek étkezését, higiéniáját elhanyagoló bánásmódot. Ennek jegyében eltűnt az elmebetegek megfékezésére korábban alkalmazott kényszerítő apparátus (láncok, bilincsek, ostor), egyedül a kényszerzubbony maradt meg mint "legitim" eszköz. Illetve néhol - például Döblingben - a leszíjazás is, hiszen mint Széchenyi felvételekor Görgen doktor lejegyezte: "A grófnak keze-lába meg volt kötve, és úgy kiabált és tombolt, hogy az ágyhoz kellett szíjazni."
A progresszív tébolyda alapelveit egyébként a párizsi Bicetre-ben és Salpetriere-ben dolgozó Philippe Pinel fektette le: 1801-ben megjelent, Orvosfilozófiai traktátus a mentális elidegenedésről című munkája az elkövetkező évtizedekben az elmebeteg-gyógyítás reformjának manifesztuma lett. Pinel szemében a tébolyodottság már nem bűn - mint előtte sokan feltételezték -, hanem elsősorban elmeállapot volt. Kialakulásában a lélektani tényezőket tartotta döntőnek, és az úgynevezett erkölcsi vagy morális kezelés szinte kizárólagos alkalmazásáért szállt síkra, mai szóval egyfajta pszichoterápiáért.
E "morális terápia" lényege, hogy az orvos a betegre ne mint elállatiasodott lényre, hanem mint gyermekszerű emberre tekintsen, akinek zavart gondolatait az ok-okozati tényezők megértetésével (ha jól viselkedik, meglátogathatja például a családját) és az életvitele rendszerbe szervezésével helyes mederbe lehet terelni. Ennek köszönhető például, hogy míg korábban a pesti Szent Rókus Kórházban az udvaron felállított hat ketrecben tartották az elmebetegeket, a 120 ágyas Schwartzer-féle intézetben a Pinel szellemében "morális terápiát" végző orvosok már elvetették az effajta módszereket, és a Lipóton is igyekeztek kerülni a kényszerítő eszközök használatát.
"A rendszeres életmód, a munka és a szisztematikus tevékenység váltak a terápia lényeges eszközeivé, és kiegészültek a betegek megnyugtatására használt langyos és hideg fürdők alkalmazásával, valamint az esetenkénti érvágással" - sorolja az új elemeket a HVG-nek Pisztora Ferenc pszichiátriatörténész. A szorgalomra, a munkára (varrásra, kötögetésre, takarításra, kertészkedésre), a szigorú napirendre és az önkontrollra fektetett különös hangsúly a polgári világ munka-, idő- és értékrendjének leképezése a tébolyda falain belül - értelmezte a HVG-nek a terápia lényegét a jelenleg Edinburgh-ben orvostörténetet oktató Lafferton Emese.
Az újfajta tébolydák - köztük a több évtizedes lobbizás után végül 1868-ban megépült Lipót - megjelenését ugyanakkor azóta többen is kritizálták. Az 1984-ben elhunyt Michel Foucault francia filozófus szerint például még a korábbiakhoz képest szanatóriumnak tekinthető intézmények is börtönhöz hasonló büntetésnek számítottak. Nemcsak a fizikai elzártság miatt, hanem mert - így Foucault - az őrültséggel - bár már nem tekintik bűnnek - mégis stigmatizálják az egyént. Arról nem is beszélve, hogy a 19. század végére a "morális terápiáról" kiderült, hogy csak a kevésbé súlyos esetekben váltja be a hozzá fűzött reményeket. A lipótmezei tébolydát is elárasztották a gyógyíthatatlan és közveszélyes elmebetegek, ami lehetetlenné tette a többiek gyógyítását, ezért 1884-re az állam felállított egy újabb, kifejezetten a legkilátástalanabb sorsúakat fogadó elmegyógyintézetet Angyalföldön (a mai Nyírő Gyula Kórház helyén).
(2007.06.07. 12:59)
Sindelyes Dóra - HVG

Kapcsolódó cikkek

Aktuális

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?aranyér

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?Ha nem kezeli, szövődményekhez vezet

Hasmenés és bélgázok: így tehet ellenükHasmenés

Hasmenés és bélgázok: így tehet ellenükGyakran előforduló bélrendszeri panasz a hasmenés, a túlzott bélgáztermelődés

Mi számít a betegségek kialakulásánál: az életmód vagy a genetika?Ébredj fel

Mi számít a betegségek kialakulásánál: az életmód vagy a genetika?Bizonyos betegségek kialakulásában éppoly meghatározóak lehetnek a genetikai tényezők, mint az életvitelünk.

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Felfázás

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Lehet, hogy a partnere miatt beteg?

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólKULLANCS

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólMit tudunk rosszul a kullancsokról?

Vénás betegségekFÓKUSZBAN

Vénás betegségek Az aktív népesség 35 százaléka, míg a nyugdíjas korúak több mint fele szenved valamilyen vénás betegségben

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekOTTHON

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekÍme, néhány megoldás arra, mivel lehet kiszedni a különböző típusú foltokat.

Alzheimer: reményteli áttörésekalzheimer-kór

Alzheimer: reményteli áttörésekA felejtés betegségének is szokás nevezni az Alzheimer-kórt

Facebook

Youtube

Twitter

Google+

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag