3x3 jel, hogy lejtőn van a kapcsolat

A munkában muszáj teljesíteni, a gyerek is kiköveteli a figyelmet, a párkapcsolatban sokszor már csak a rutint pörgetjük. Ezért lehetséges, hogy csak akkor vesszük észre, mennyire eltávolodtunk egymástól, amikor bőrönddel a kezében ránk csukja az ajtót a kedves. Pedig figyelmeztető jelek mindig vannak.

Vita, mosolyszünet, kanapén alvás mindenhol előfordul. De ha napjaink forgatókönyve egy végtelenített lemezzé alakult át, és csak az unalomig ismert játszmákban vergődünk, mert elfogyott az egymás iránti érdeklődés és megértés, akkor a kapcsolat már nem élteti, hanem rombolja az életünket. Geist Klára párkapcsolati terapeuta szerint a boldog együttélés titka, hogy mindhárom párkapcsolati dimenzió - életfelfogás, szex-intimitás, hétköznapi együttműködés - jól funkcionál. Ha valamelyik területen nincs kölcsönös elégedettség, akkor borítékolható, hogy a többi is megromlik, és bekövetkezik az elhidegülés, majd a válás. Mivel a változtatás kezdete a probléma felismerése, szakértőnk segítségével mindhárom dimenzióra vonatkozóan összegyűjtöttük a kapcsolat erodálására figyelmeztető jeleket.

Lennél a barátom?

A hasonló életfelfogás azt jelenti, hogy nem mindenben, de az élet legfontosabb kérdéseiben egyezik a véleményünk, vagyis ha párunk azonos nemű lenne, akkor szívesen barátunkká fogadnánk. A közös identitás azzal erősödik, hogy sok időt töltünk együtt - persze nem sülve-főve, hanem megőrizve és megengedve a másiknak is az önállóságot -, de megosztjuk egymással a gondolatainkat. Ha ez megszűnik, elkezdjük különbözően látni a világot.

"Ezért nem jó, ha korábbi szokásainktól eltérően az életünknek nincs közös metszete: csak fizikailag vagyunk egymás mellett a lakásban, hónapokig nincs örömteli közös tevékenységünk, párunk nélkülünk, mások társaságában gyűjti az élményeket" - figyelmeztet Geist Klára. "Az is az eltávolodásra utal, ha megszűnnek az intimitást is növelő beszélgetések: nem érdeklődünk a másik nélkülünk töltött idejéről, nem tudjuk, mi foglalkoztatja, miért rosszkedvű vagy éppen vidám, gyűlnek a másik előtt eltitkolt gondolatok."

A szakértő szerint az is aggodalomra ad okot, ha tabutémává válik a jövő, mert feszültséget kelt köztünk terveink különbözősége, és saját álmaink megvalósulásának gátját látjuk párunk jövőképében: például egyikünk szeretne még egy gyereket és vidékre költözne, a másik megpályázna egy külföldi állást és a karrierjére akar koncentrálni.

Hideg az ágy

A kapcsolat elején ösztöneink csúcsra járatják a libidót , később azonban már tudatos figyelmet igényel a szexualitás-intimitás dimenzió. Bár Geist Klárától a legtöbb pár azért kér segítséget, mert megszűnt a szexuális életük, ez a gond általában nem jár egyedül, mögötte más problémák is rejtőznek.

"Az intimitás nem csupán szex, hozzátartozik a kedvesség, az odafordulás, a másik érzelmeinek figyelembe vétele. Ha ezek a megnyilvánulások elmaradnak, az ígéretek feledésbe merülnek, az évfordulók elfelejtődnek, akkor csak gyűlik bennünk a sértettség, mert az érezzük, már nem vagyunk fontosak egymásnak" - magyarázza a szakértő. "Lehet, hogy a szexuális aktusra még sor kerül, de figyelmeztető jel az is, ha az intimitás csak az ágyra korlátozódik, azon kívül nincs testkontaktus, csók, ölelés. Azt persze már nagyon nehéz nem észrevenni, ha megszűnik a szex. És mivel a legmélyebb érzelmeket és a legintimebb pillanatokat éppen a kölcsönös szexuális öröm gerjeszti, nagy hiányérzetet kelt, és semmi mással nem pótolható ennek a szeretetnyelvnek az eltűnése."

Milyen jelei lehetnek az elhidegülésnek?

Milyen jelei lehetnek az elhidegülésnek?

Vége a zoknimosásnak!

Egy jól működő kapcsolatban természetes, hogy kölcsönösen segítjük egymást, a megromlott kapcsolatban viszont nem szívesen dolgozunk a másikért, pedig ezt sok ember még a szexualitásnál is értékesebbnek ítéli. Azt fejezi ki, "fontos vagy nekem, komolyan veszlek".

"Ilyenkor jellemző, hogy a kommunikáció már csak a feladatok felosztására, a napi teendők logisztikájára korlátozódik, de ez is hosszú veszekedések kíséretében, melyek a bosszúságok felsorolásáról , a saját fontosság hangsúlyozásáról szólnak, és a végén nincs megoldás, csak sértett némaság" - vázolja a legjellemzőbbeket a szakértő. "Szintén jellegzetes tünet a provokáció: a korábbi kedves szokások átértékelődnek, idegesíteni kezdik a másikat, és a pár tagjai szándékosan is bosszantani kezdik egymást, mintha ezzel akarnák elérni a szakítást. Még erőteljesebb jelzés a szabotázs, azaz a másiknak nyújtott szolgáltatások visszavonása, a korábbi megállapodások felrúgása: nyíltan vagy csak csendes ellenállóként az egyik fél nem végzi el a családi munkamegosztásban rá jutó feladatokat. Hiába kérik százszor, nem javul meg a csöpögő csap, felvarratlan marad a leszakadt gomb, nem a kedvenc étel készül vasárnap, és az autó sem kerül be a szervizbe."

Hány életciklusig tart a szerelem?

"Ha a fenti jeleket tapasztaljuk, ne várjuk, hogy a dolgok maguktól megjavulnak" - teszi hozzá Geist Klára. "A párkapcsolati krízisek kialakulásának oka ugyanis nem a személyiség megváltozása, hanem az emberi élet ciklusaiból eredő szükséglet- és igénymódosulások: például a domináns férfit kereső huszonéves lány öntudatos nővé válva már egyenrangú párkapcsolatra vágyik. Vagy a nőben még csak a szépséget vágyó fiú érett férfiként már esetleg egy erős, határozott asszonyt szeretne maga mellé. Ha ezt a társ nem veszi észre, mert keveset tudnak egymásról, kiüresedett kapcsolatukat csak a rutin tartja egyben, akkor nem tudják követni a másik fejlődését, igényeinek módosulását. Ezért jelenik meg a sóvárgás, a hiányérzet, ami olyan konfliktusokat szül, amiknek csakis az egymástól való elhidegülés lehet a következménye - azonban az is igaz, hogy bárki csak akkor tud fejlődni, ha önmagával rendben van, nem lehet egyszerűen a másikat okolni a boldogtalanságért. És egyre jellemzőbb, hogy az emberek ilyen helyzetben nem fektetnek energiát a helyzet feloldására, saját viselkedésük alakítására, hanem inkább szakítanak , és kialakul az életciklus partnerség: hét-tízévente az újabb életciklusukhoz új párt választanak" - mondja a párterapeuta.

"Pedig egy erős kapcsolat ki kell bírjon hosszabb stresszes időszakokat is: gondoljunk csak egy baba érkezésére, elhúzódó munkanélküliségre. Ezért nem érdemes gyorsan a válás mellett dönteni: ha mindketten motiváltak, él még közöttük az empátia és a tisztelet, akkor megvan az esély a kapcsolat fejlesztésére , és egy másik szintre lépve, mélyebb, intimebb kapcsolatot létrehozva, újra egymást tudják választani."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra