Szakítás? Semmiképpen ne írjunk róla naplót!

Az Arizona Egyetem kutatásai szerint még mélyebb érzelmi válságba kerülhetnek azok, akik válásuk vagy szakításuk után naplót vezetnek érzéseikről és gondolataikról.

A 90, váláson vagy szakításon nemrég átesett önkéntes részvételével készült kutatás során David Sbarra pszichológus professzor és kollegái rájöttek, hogy az érzelmek leírása valójában csak ront az amúgy is érzelmi válságban lévők állapotán, különösen azokban az esetekben, amikor az illető választ akar találni arra, miért ment tönkre a házassága.

"Mivel jelenleg csak nagyon kevés intervenciós technikát ismerünk, amelyek segíthetnek a válás feldolgozásában, elsődleges célunk az volt, hogy megvizsgáljuk, mely technikák alkalmazhatóak sikerrel a váláson átesettek életminőségének javítására" - nyilatkozta Sbarra professzor.

Sbarra olyan önkénteseket toborzott kutatásához, akik már legalább három hónapja elváltak vagy külön éltek házastársuktól. Az előzetes vizsgálatok után véletlenszerűen három csoportba osztották be a résztvevőket. Az első csoportban lévőknek a hagyományos expresszív írástechnika segítségével kellett írniuk érzéseikről. A második csoportban lévőknek narrációs expresszív technikával kellett írniuk - vagyis történetszerűen kellett elmesélniük házasságuk kudarcának történetét. A harmadik, kontrollcsoportban lévőknek pedig mindennapjaikról kellett naplót vezetniük, érzelmeik és gondolataik leírásának mellőzésével.

A résztvevőknek előre meghatározott stílusban, három egymást követő napon, napi 20 percet kellett írniuk a naplót. Nyolc hónappal később a tudósok újra felmérték érzelmi állapotukat. Meglepő módon a hagyományos és a narratív expresszív írástechnika is jelentősen megnehezítette az önkéntesek érzelmi felépülését, különösen azoknál, akik amúgy is hajlamosak voltak azon rágódni, miért mehetett tönkre a házasságuk. Ugyanakkor kiderült az is, hogy ezekben az esetekben a nem-expresszív típusú naplóvezetés segíthet túljutni a válás okozta érzelmi krízisen.

"Lehetséges, hogy azoknál, akik amúgy is sokat gyötrik magukat a válaszkereséssel, az érzelmek és gondolatok papírra vetése csak ront az érzelmi krízisen, mivel így a válással kapcsolatos rossz érzések csak tovább erősödnek" - magyarázta Sbarra professzor. "A hagyományos naplóírás, a válással kapcsolatos érzelmek és gondolatok mellőzése mellet azonban úgy tűnik, hatékony intervenciós technika lehet, elsősorban azért, mert segít elterelni a nemrég elváltak figyelmét a válásról. Naiv módon sokan ezt menekülésnek tartják, pedig ez inkább önmagunk újra felépítéséről szól, és az új helyzethez való alkalmazkodásról."

Még több válással kapcsolatos cikkünk, hírünk van, szemezgessen! A kutatók fontosnak tartják megjegyezni, hogy az expresszív írásmódszert számos helyen sikerrel alkalmazzák a válás utáni érzelmi krízis kezelésére. "A mostani kutatási eredmények azonban arra figyelmeztetnek, hogy ezek a technikák nem mindenkinél válnak be és vannak olyanok, akiknek árthatnak is" - figyelmeztetnek.A kutatás részletes leírása a című tudományos szaklap következő számában olvasható majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

Némileg csökken a felhőzet, de sokfelé marad a felhős idő. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél időnként megélénkül.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet. Az ország nagy részén nem vonul át markáns front,

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!