A sok sör a prosztatarák veszélyét is növeli

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A nagyivóknál, főleg a sört fogyasztóknál jelentősen megnő az agresszív prosztatarák kialakulásának veszélye - derült ki egy új tanulmányból. Emellett azzal is számolniuk kell, hogy a prosztatarák megelőzésére használt szer, a finasterid hatástalan marad náluk.

Prosztatarák

Prosztatarák

Alan R. Kristal, a Fred Hutchinson Rákkutató Központ daganatmegelőző programjának társvezetője munkatársaival több, mint 10 ezer férfi vizsgálata alapján jelentette ki, hogy a hetente legalább öt nap napi 50 gramm tiszta szesznél többet fogyasztók (ez megfelel négy felesnek) kétszer akkora kockázatnak vannak kitéve az agresszív prosztatarák szempontjából. A mértékkel ivók és az alkoholt nem fogyasztók esetében nem találtak különbséget.

"Míg a legtöbb prosztatarák nagyon lassan növekszik, a 10 éves túlélés 100 százalékos és a legtöbb férfi másba hal bele, az agresszív formában szenvedőknél a 10 éves túlélés mindössze 60-70 százalék" - mondta el Kristal. A tanulmányban résztvevők nagy része sört ivott, naponta általában hat üveggel, emiatt azonban nem tudjuk, vajon a többi alkohol is növeli-e a kockázatot.

Korábban már feltárták az összefüggést az alkoholfogyasztás és más tumorok, a fej-nyaki daganatok, a nyelőcsőrák és az emlőrák között, azonban a prosztatarák kockázata és a nagy mennyiségű alkohol fogyasztása közötti kapcsolat bizonyítására még további vizsgálatok szükségesek. Az Amerikai Onkológiai Társaság azonban azt tanácsolja, a rizikó csökkentése érdekében érdemes kevesebb alkoholt inni.

A tanulmány a Cancer c. folyóirat július 13-i online számában olvasható.

Animáció: HáziPatika.com
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag