Kardiológiai szűrés - a nőgyógyásznál?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Egy friss tanulmány szerint minden nőt szűrni kéne szív- és érrendszeri betegségekre is, valahányszor megjelennek nőgyógyászati vizsgálaton, mivel az Egyesült Államokban (és Magyarországon is) ez az egyik vezető halálok.

A New York-i Mount Sinai Orvosi Központ kutatói úgy vélik, a nőgyógyásznál végzett szívellenőrzések segíthetnének időben felismerni a kockázati tényezőket, emellett a nőkben is segítene tudatosítani a szívbetegségek megelőzésének fontosságát.
A tanulmány egyik vezetője, dr. Roxana Mehran kifejtette, az orvosok körében is él az a tévhit, miszerint a szívbetegség inkább a férfiakat érinti, ezért a nők szűrésére idáig nem koncentráltak kellőképpen. Hozzátette, hogy a nőknél gyakran csak már nagyon előrehaladott állapotban derül ki a baj, pedig fontos lenne náluk is időben felismerni a betegséget.

A vizsgálat során a szakemberek tíz szülész-nőgyógyászt kértek fel, hogy a náluk megjelenő nőket szűrjék szívbetegségre is, így két év alatt több mint 2200 nő esett át ilyen jellegű vizsgálaton.

Akiket korábban még soha nem szűrtek ilyen szempontból, azoknak a vérnyomását is ellenőrizték. A program során kiderült, hogy a középkorú nők 69 százalékánál jelen volt valamilyen rizikófaktor, 42 százalékuknál pedig már tünetek is jelentkeztek. Emellett a vizsgált nők 18 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nőgyógyászát tartja elsődleges egészségügyi gondozójának.

Meglepő módon az is kiderült, hogy a tanulmányban részt vevő nők közül igen sokan még soha nem ellenőriztették vérnyomásukat, koleszterinszintjüket vagy vércukorszintjüket. A szűrés befejeztével az alanyok 25 százalékát küldték el további, szívbetegséggel kapcsolatos szakvizsgálatokra.

A vizsgálat eredményeiről a szakemberek a Kardiológusok Amerikai Kollégiumának chicagói találkozóján számoltak be, ám úgy vélik, nagyobb mintaszámú tanulmány elkészítése szükséges ahhoz, hogy a mostani adatokat kellően alátámasszák.
Nagy Egészségteszt
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32870

Orvos válaszol
Foglalj orvost!
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +25 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a párásság, ködfoltok fokozatos feloszlását követően napos idő várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag