A kiégésért a munkahely is felelős

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Az unióban jó ideje kutatások folynak a szellemi túlterhelés okozta betegségek feltérképezésére. A többi között sikerült bizonyítani, hogy egy-egy fontos, határidős munka utáni 24 órában hatszorosára növekszik a szívroham esélye. A fokozott szorongás már rövid távon érezteti egészségkárosító hatását, ami kezdetben gyomor-, illetve nyombélfekélyben, magas vérnyomásban, cukorbajban vagy lelki betegségekben manifesztálódik. Hosszabb távon viszont magában hordozza a rosszindulatú daganatok, a szívinfarktus kialakulásának kockázatát.
A totális kimerültség jellemzi a burnout, magyarul a kiégés-szindrómát, amelyet Németországban már hivatalosan is betegségnek ismertek el. Ez nem csak a menedzserek betegsége, gyakorlatilag minden hatodik német szenved tőle. Legfőbb tünete a folyamatos érzelmi megterhelés, stressz nyomán fellépő fizikai, érzelmi és mentális kimerülés. Az érintettet a reménytelenség érzése, a célok és ideálok elvesztése, a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív hozzáállás jellemzi.
Németországban már bírósági ítélet is született arról, hogy a kiégés-szindróma munkaképtelenséget okoz, ezért a biztosítóknak ilyen esetben is fizetniük kell a biztosított után. A kiégés okaként pszichológusok három dolgot említenek: a stresszt, a motiváció, illetve a sikerélmény hiányát és a munkahelyen megromlott kapcsolatokat.
A figyelmeztető jelek közül először az alvászavarok, majd a koncentrációs gyengeség, a fáradtság és a korlátozott teljesítőképesség jelentkezik. Ha semmit nem tesznek ellene, rosszabbodik a helyzet, a beteg elhanyagolja a szociális és társasági kapcsolatokat és a hobbikat. Végső soron az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja - mondta a freiburgi egyetemi klinika egyik vezetője, aki szerint az ember számára a másik ember a legerősebb aktiváló szer. (K. J. V.)
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol

Kapcsolódó cikkek

Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+25, +32 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában gyengén felhős lesz az ég, a napsütést inkább csak északkeleten, illetve északnyugaton zavarhatják felhők.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag