Nagyon kevés magyar megy el HIV-szűrésre

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Ezzel együtt az elmúlt években Magyarországon a régió számos országával szemben nem nőtt ugrásszerűen a HIV-fertőzések száma, a kiszűrt HIV-pozitív betegek több mint 90 százaléka pedig korszerű kezelésben részesül Szlávik János infektológus szerint.

Szlávik János, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) infektológus főorvosa úgy ítéli meg, hogy Magyarország kedvező helyen áll a HIV és azAIDSelleni küzdelemben: míg a világ és a régió számos országában növekszik a HIV-fertőzöttek száma, addig hazánkban sikerült elkerülni az úgynevezett HIV-robbanást. Az adatok szerint Ukrajnában már 220 ezer HIV-pozitív él, Oroszországban 850 ezer és 1,5 millió közé teszik a számukat, de Lengyelországban is 30 ezerre becsülik. Magyarországon körülbelül kétezer fertőzött, diagnosztizált HIV-pozitív ember él, közülük 1800 felett van azok száma, akik terápiát kapnak. Tavaly 196 új HIV-fertőzöttet regisztráltak hazánkban.

HIV
HIV-tesztre előkészített vérminta. A szűrés biztonságot ad

A HIV-pozitív betegek 90 százalékának feltárása az első cél, ehhez azonban még erősíteni kell a hajlandóságot a szűrésre. Becslések szerint ugyanis eddig még csak a hazai HIV-fertőzöttek 30-50 százaléka került be az ellátórendszerbe, a többiek nagy valószínűséggel maguk sem tudnak betegségükről. A kiszűrt, ismert HIV-fertőzöttek több mint 90 százaléka részesül ugyanakkor kezelésben, ennek a csoportnak pedig közel 100 százalékát eredményesen kezelik. A korszerű és elérhető terápia további érvet jelent amellett, hogy érdemes szűrésre menni, hiszen amennyiben fertőzött az illető, biztos lehet benne, hogy kiváló kezelést fog kapni - tette hozzá a szakember.

A melegek jogvédelmével foglalkozó Háttér Társaság szerint hazánkban nagyon kevesen végeztetnek HIV-szűrést: ezer emberből átlagosan csupán heten. A szakemberek javasolják, hogy mindenki, aki több partnerrel rendszeresen él nemi életet, csináltasson évente HIV-tesztet. Ezt indokolja a megváltozott világ is: a tömegturizmus, a tízezreket megmozgató fesztiválok, a mobiltelefonra letölthető rapid társkeresők egyre elterjedtebb alkalmazása.


Magyarországon 1985 óta készülnek statisztikák a betegségről. Az eltelt bő három évtizedben összesen mintegy 3400 HIV-fertőzöttet regisztráltak, döntő többségük férfi. Az elmúlt 30 évben 379 ember halt meg AIDS-ben Magyarországon. Az elmúlt időszakban a statisztikák szerint átlagosan 10-12 ember hal meg évente a betegségben, többségük meleg férfi. Tavaly 196 új HIV-fertőzöttet regisztráltak itthon, szinte mindannyian a 18-49 éves korcsoportba tartoznak. Az utóbbi években a heteroszexuálisok között is több esetet jelentettek: Szlávik János becslése szerint a fertőzöttek 10 százaléka nő, további 5 százaléka pedig heteroszexuális férfi, hazánkban afertőzésazonban nem terjedt el az intravénás droghasználók között.

Szlávik János szerint ma már a HIV-fertőzöttek teljes értékű életét élhetnek, hosszú évtizedekre tervezhetnek, dolgozhatnak, sportolhatnak, utazhatnak, bizonyos alapvető szabályok betartásával nemi életet is élhetnek, sőt gyereket is vállalhatnak. Ennek feltétele azonban a fertőzés korai felismerése és a terápiás szabályok pontos betartása - hívta fel a figyelmet.

Azok a húszéves fertőzöttek, akik 2010-ben kezdték szedni az antiretrovirális gyógyszereket, várhatóan 10 évvel tovább élnek, mint akiket 1996 óta kezelnek hasonló terápiával. Az antiretrovirális kezelés három vagy több, a kórokozó szaporodását gátló gyógyszert foglal magában. Részletek!

Az Egészségügyi Világszervezet szerint (WHO) a világon jelenleg közel 37 millió HIV-pozitív ember él, közülük másfél-kétmillióan gyerekek, akik édesanyjuktól kapták el a vírust a terhesség, a szülés, illetve a szoptatás során, jellemzően a rendkívül szegény és egészségügyi ellátást alig nyújtó szubszaharai országokban. A WHO célkitűzése, hogy 2030-ig felszámolja az AIDS betegséget. A küzdelem egyik legfontosabb eleme a rendszeres szűrés, ezzel kapcsolatban a WHO arra hívja fel a figyelmet, hogy a HIV-fertőzöttek körülbelül 30 százaléka rejtve marad. A WHO Európai Regionális Központja jelezte, hogy 2014-ben 142 ezer új HIV-fertőzöttet regisztráltak a kontinensen, amely az addigi legmagasabb szám. Kelet-Európában a heteroszexuálisok között nő leginkább a fertőzöttek száma - egyes régiókban, például Oroszországban pedig az intravénás droghasználók között terjed nagymértékben a fertőzés.

Forrás: MTI

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32724

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +21 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban szerdán délelőtt keleten pár órára kisüthet a nap, másutt az erősen felhős égből eső, zápor alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag