Egyre kevésbé hatékony a malária elleni gyógyszer

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Újabb bizonyítékokat ismertettek kutatók a The Lancet című orvosi folyóiratban a rezisztens malária parazita törzsek terjedésére Thaiföld és Burma határán.

A szokásos szereknek ellenálló Plasmodium falciparium parazita törzsekre mintegy 800 kilométerrel távolabb bukkantak az eddig ismert előfordulási helyükhöz képest, ráadásul a törzsek rezisztenciájuk növekedett az évek során.
A leghatékonyabb malária elleni szert sok éve már egy növényből, az egynyári ürömből (Artemisia annua) állítják elő. 2009-ben azonban olyan malária parazitákra bukkantak a kutatók Kambodzsában, amelyek ellenálltak a növényből kivont artemizinin nevű szernek.

A Shoklo Malária Kutató Egység munkatársai azt mérték 2001 és 2010 között háromezer páciensnél, hogy az artemizinin mennyi idő alatt tisztította meg vérüket a parazitától. A kilenc év leforgása alatt úgy találták, hogy a szer egyre kevésbé volt hatékony, a rezisztenciát mutató páciensek száma 20 százalékra emelkedett.

Az eredmény megkérdőjelezi a malária eltüntetésének lehetőségét, sőt felveti visszatérését - idézte a kutatásban részt vevő Francois Nosten professzor véleményét a BBC.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente akár 300 millió maláriás eset is lehet világszerte, 2010-ben 655 ezren haltak meg miatta, főként afrikai gyerekek.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32459

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+22, +27 °C
Minimum:
+8, +15 °C

Hazánkban kedden délelőtt a Dunántúlon, illetve keleten több helyen megnövekszik a gomolyfelhőzet, máshol jellemzően derült idő várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag