Az már a vég, ha a tüdőrák tüneteket okoz?

Magyarországon a férfiak körében a tüdőrák a vezető daganatos megbetegedés, ami halálhoz vezet. Pedig a korai diagnózis és az onkológiai utókezelés nagyban javítja a túlélés esélyeit.

Magyarországon a férfiak esetében a tüdőrák a vezető daganatos halálok, a nőknél az emlő- és a vastagbéldaganatok után a harmadik helyen áll. A Markusovszky kórház mellkassebész főorvosa elmondta, hogy az emberek többsége csak akkor megy el rákszűrésre, ha meghívót kap, vagy még akkor sem. Pedig az időben diagnosztizált tüdőrákos megbetegedésen még lehet segíteni. Ha már vannak tünetek, akkor viszont fele annyi esély van a gyógyulásra. A tüdőrák tünete lehet a láz, a köhögés, vércsík a köpetben és a fulladás is. A fogyás már késői tünetnek számít - mondta el dr. Füredi Árpád a vaol.hu-nak.

A tüdőrákról

A tüdőrák alatt a tüdő hámeredetű, rosszindulatú daganatát értik, mert szinte mindig a légzőrendszer hámszöveteiből ered. A férfiak rákos halálozásában az első, a nőknél a második helyet foglalja el. Tudjon meg mindent a tüdőrákról!

A halálozási statisztikák sokkal kedvezőbben alakulnak, ha a rákot korai stádiumban fedezik fel. A dohányosok körében tízszer gyakrabban fordul elő tüdőrák. Ők fokozottan veszélyeztetettek, mert megszokták, hogy időnként köhögnek, természetesnek veszik, nem foglalkoznak vele. Ha a köhögés természete megváltozik, mindenképpen orvoshoz kell fordulni.

A tüdőrák esetében a megelőzés kulcsfontosságú, érdemes évente elmenni tüdőröntgenre.

Magyarországon a férfiak körében a tüdőrák a vezető daganatos megbetegedés

Magyarországon a férfiak körében a tüdőrák a vezető daganatos megbetegedés


A kivizsgálás és a kezelés formái az utóbbi időben fejlődtek. Az időben felfedezett tüdőrák általában eredményesen kezelhető műtéti úton. A műtéti eljárás később kiegészíthető onkológiai kezeléssel, kemoterápiával, sugárkezeléssel.
Mindent jól tud a köhögésről?

VideóRendelő: Igaz, hogy este 6 után már nem szabad enni?

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+5, +10 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban hétfon délelőtt megnövekszik a felhőzet, átmenetileg erősen felhős időszakok is előfordulnak.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag