Betegség, amit a sántítás jelez

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A Perthes-kór csontelhalással jár a combfej felső végében. A betegség elsősorban gyerekeknél jelentkezik, akik sántítani kezdenek az elváltozás miatt.

A csontok és ízületek növekedési időszakában csontelhalás, úgynevezett avaszkuláris nekrózis alakulhat ki. Amennyiben ez a combfej felső végén, annak epifízisében történik, Perthes-kóról beszélünk. Gyerekkorban alakul ki a betegség, és jellegzetes, sántító járás árulkodhat róla.

A Perthes-kór fiúknál nagyjából háromszor-négyszer gyakoribb, mint a lányoknál. Előfordulásáról pontos adatok nem állnak rendelkezésre, egyedül azt tudják, hogy 10 ezer gyermekből egyet-kettőt érint. Kialakulásáról és kezelési lehetőségeiről bővebben az alábbi cikkünkben olvashatnak!

Pontos oka még ismeretlen

A betegség kiváltó oka pontosan nem ismert, többféle magyarázat is van rá. Az egyik legelfogadottabb az, hogy az érintettéknél valami miatt keringési zavar alakul ki a combfejben és a combnyak területén, ez eredményezi a csontelhalást. Egyes elméletek szerint az elhalás hátterében véralvadási zavarok is állhatnak, de olyan feltételezések is vannak, amelyek a táplálkozással, életkörülményekkel látnak összefüggést.

A csontelhalás mögött valamilyen keringési zavar is állhat
A csontelhalás mögött valamilyen keringési zavar is állhat

Leggyakrabban a betegség 4-5 éves korban kezdődik el, de indulhat 12-13 éves korban is. Első tünetként a gyerekek minden előzmény nélkül sántítani kezdenek, fájlalják combjukat, ritkábban a csípőjüket. Korai stádiumban afájdalompihentetéssel még megszűnik, de a visszatérő sántítás miatt a comb és a térd tájékán további panaszok jelentkeznek. Gyakorlott orvosok már a sántítás alapján következtetni tudnak a betegségre, de a pontos diagnózis felállításához röntgen-, CT- és MR-vizsgálat szükséges.


A kezelés korai diagnózis esetén pihentetést és kíméletet jelent. Ha ez nem elegendő, akkor szükség lehet könyökmankó használatára, tehermentesítésre, vagy néhány esetében tehermentesítő járógépre, egyéb eszközre. A betegség lefolyása jellemzően 3-5 év, melynek ideje alatt a rendszeres gyógytorna is enyhíthet a tüneteken. Ideális esetben a beteg teljesen meggyógyul, a legrosszabban pedig egy nagyon deformált, anatómiailag kedvezőtlen helyzetű csípőízület jön létre, ami később az ízületek kopását okozhatja.

Nagy Egészségteszt
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +25 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a párásság, ködfoltok fokozatos feloszlását követően napos idő várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag