A gyomorrontás tünetei

Gyomorrontás nem csupán akkor alakulhat ki, ha túlzott mértékű vagy nem megfelelő minőségű élelmiszert fogyasztunk el. Sokszor vírusfertőzés áll a hátterében, illetve bizonyos gyógyszerek mellékhatása is kiválthatja.

A notórius iskolakerülőket gyakran gyomorrontás indokával próbálják mentegetni a szülők az osztályfőnök előtt. Főként gyerekek esetében ugyanis gyakori a gyomorfájdalommal és székelési gondokkal járó tünetegyüttes, gyorsan kialakul és viszonylag rövid idő alatt le is zajlik, így magyarázatot adhat a gyerek rövid távollétére annak ellenére is, hogy látszólag semmi baja.

A hasfájás eredetének meghatározása azért nagy kihívás orvosnak és betegnek egyaránt, mert rengeteg oka lehet, amelyek mind-mind külön orvosi szakterületre tartoznak. Az alábbi cikkünkben összegyűjtöttük a leggyakrabban előfordulókat!

Vírus, gyógyszer vagy romlott élelmiszer?

A gyomorrontásra elsősorban nem betegségként, hanem tünetegyüttesként szoktak tekinteni az orvosok, melyek kezelése a kiváltó okok szerint más-más lehet. Kezdetben émelygést és hasfájást tapasztalhat a beteg, súlyosabb esetben pedig hasmenés , hányinger és hányás is követheti a tüneteket. Legtöbbször gyorsan, akár egy nap alatt is enyhülhetnek a panaszok, ilyenkor a kezelés nem feltétlenül igényel orvosi segítséget, a legtöbb tünet a házi patikából is kezelhető.

Általában az emésztőrendszer túlterhelése okozza a gyomorrontást
Általában az emésztőrendszer túlterhelése okozza a gyomorrontást

Gyomorrontás legtöbbször az emésztőrendszer túlterhelése miatt alakul ki, illetve abban az esetben, ha az élelmiszer nem megfelelő minőségű, esetleg fűszeresebb, vagy csípősebb a kelleténél. A gyomor nyálkahártyájának heveny gyulladása ugyanakkor több másik okra is visszavezethető. Előfordulhat, hogy valamilyen vírusfertőzés váltja ki, illetve egyes gyógyszerek szintén irritálhatják a nyálkahártyát, így szedésük hasfájást, hasmenést vált ki.

Bizonyos esetben a gyomorrontás hátterében Helicobacter pylori -fertőzés áll, amely a világ egyik legelterjedtebb kórokozója, minden második emberben megtalálható. A kellemetlen tünetekkel járó megbetegedés mellett gyomorfekély, ritka esetben akár akár gyomorrák kialakulásához is vezethet. Ha a gyomor túlterhelése okozza a panaszokat, némi diétával enyhíthetünk rajta. Könnyű ételeket fogyasszunk, amelyek nem terhelik meg a gyomrunkat, és nem járnak a gyomorsav túltermelődésével. Hasmenés és hányás esetén fontos a folyadékpótlás is, hiszen a szervezet gyorsan kiszáradhat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.