Döntés, melytől ledöbbentek a kórházvezetők

A fenntartó Állami Egészségügyi és Ellátó Központ (ÁEEK) veszi át április 1-jétől a kórházak pénzügyi-számviteli feladatait, az érintett területen dolgozókkal együtt. Az ÁEEK a héten levélben értesítette a döntésről a kórházigazgatókat - közölte csütörtöki számában a Magyar Idők.

A cikk szerint ezzel az ország 109 kórházából, azon belül is a gazdasági területről kiemelik a pénzügyeseket, akiknek a jövőben a fenntartó lesz a munkáltatójuk, miközben fizikailag továbbra is az adott kórházban dolgoznak majd.

Bajcsy-Zsilinszky Kórház főépülete
A budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház főépülete. Kiveszik a pénzügyeket

A napilap idézi az ÁEEK levelét, amely szerint az átcsoportosítás célja, hogy "a kórházak költségcsökkentéséhez egységesen járuljon hozzá az ÁEEK". A kórházak gazdálkodási önállósága nem változik, a rendelkezésre álló források feletti döntések befolyásolása nem cél.


A kórházigazgatók igen rövid határidőt kaptak arra, hogy megküldjék a fenntartónak az érintett dolgozók számáról és az általuk ellátott feladatokról a listát: ezt pénteken a munkaidő végéig kell megtenniük.

A cikk emlékeztet arra, hogy 2015. őszi hivatalba lépésekor Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár egyik fő vállalása a kórházigazgatók felett álló kancelláriarendszer kiépítése volt, a kormány azonban úgy döntött: csak a választások, vagyis 2018 áprilisa után születik döntés a kórházi kancelláriákról. Ónodi-Szűcs Zoltán azonban még tavaly jelezte, hogy ennek ellenére 2017-ben megkezdi az új struktúra megalapozását, megerősítve a kórházakat fenntartó ÁEEK-et - emlékeztet a Magyar Idők.

A lap úgy értesült, hogy a kórházvezetők kisebb merényletként értékelik a tervezett intézkedést, különösen, hogy semmilyen egyeztetés nem zajlott a lépésről a kórházszövetséggel. Többen ezért a szervezet rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezték, ám ezt meg kell előznie egy soron kívüli vezetőségi ülésnek.

Forrás: InfoRádió, Magyar Idők

Mindent jól tud a köhögésről?

VideóRendelő: Igaz, hogy este 6 után már nem szabad enni?

További cikkek
Hozzászólások

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső