Megelőzi a szívelégtelenséget a curry

A curryben található kurkuma egyik összetevője, a kurkumin ígéretes eredményeket hozott a szívelégtelenség megelőzésében. A szert egyelőre csak patkányokon tesztelték, de az állatkísérletek két kutatócsoportnál is hasonló következtetésekkel zárultak.

A szakemberek mindkét kutatóhelyen kurkumint adtak a patkányoknak, majd mesterségesen - gyógyszerekkel vagy sebészi úton - előidézték a szívelégtelenség kialakulását, pontosabban hajlamossá tették az állatokat a szívelégtelenségre. A kurkuminnal kezelt patkányok ellenállóbbnak bizonyultak a szívelégtelenséggel és a gyulladással szemben, mint a kurkumint nem kapott állatok. Az egyik közleményben arra is kitérnek, hogy a kurkumin a szívmegnagyobbodástól is megvédte a kezelt állatokat. A másik kutatócsoport ezt nem vizsgálta. Mindkét csoport arra a következtetésre jutott azonban, hogy a kurkumin megakadályozza a szívmegnagyobbodás folyamatát, bár egyelőre ismeretlen mechanizmussal.

Káros mellékhatásra utaló jelet egyik kísérlet során sem észleltek. Az egyik kutatócsoport Japánban, a Kyotoi Országos Kórházszövetség kutatóhelyén Dr. Tatsuya Morimoto vezetésével dolgozott, a másik a Torontói Egyetem kardiológiai részlegén Dr. Hong-Liang Li irányításával. A The Journal of Clinical Investigation februári számában a közlemények mellé írt szerkesztői kommentárban Dr. Jonathan Epstein (Pennsylvaniai Egyetem sejt- és fejlődésbiológiai intézet, Kardiovaszkuláris Intézet és Regeneratív Orvostudomány Intézet) megállapítja, hogy a két vizsgálat konklúziója csaknem megegyezik. Nem szabad azonban számítani a kurkuminra, mint a szívelégtelenség megelőzőjére mindaddig, amíg az állatkísérletek eredményei emberekben is megerősítést nem nyernek - figyelmeztetett a szerkesztő.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!