Közeledik az új őrület, az agydopping

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Nemrégiben röppent fel a hír, hogy az olimpia közeledtével nem árt a versenysportban egy újfajta doppingra figyelni, terjedőben van ugyanis a neurostimuláció. Erről a technikáról korábban csak a szuperkatonák létrehozására tett erőfeszítésekkel kapcsolatban lehetett hallani. De könnyen lehet, hogy az idegek kiszámított ingerlése a polgári életben - például az üzleti tárgyalásokon - is felbukkan.

Az emberek évszázadok óta kísérleteznek azzal, hogy az elektromos áramot felhasználják a gyógyításban. Ennek a legelhíresültebb formája talán a pszichiátriai osztályokon alkalmazott elektrosokk volt. A 80-as évekre pedig megvolt a technológia, amely az agyba ültetett elektródákkal juttatott jeleket a központi idegrendszerbe (DBS, deep brain stimulation - mély agyi stimuláció). A DBS eszközök segítettek kezelni a Parkinson-kór miatti kézremegést és disztóniát, s egyes betegségek kontrollálhatatlan és gyakran fájdalmas izomgörcseit. Később már a DBS rendszerek képesek voltak az agyi jeleket elemezni, s eldönteni, hogy be kell-e kapcsolniuk a stimulációt.
Habár a DBS hatékonynak és biztonságosnak bizonyult, a kevésbé invazív mágneses stimuláció (TMS, transcranial magnetic stimulation - koponyán keresztüli mágneses ingerlés) a fejbőrre kötött mágneses tekercsen keresztül vezet elektromos áramot az agyba. TMS-ról kimutatták, hogy hatékony a migrén és fontos depresszív rendellenességek kezelésére, de a készülék alkalmazása nehézkes és képzett szakember kel hozzá.

Depresszió: gyógyszer helyett jobb az agyi stimuláció?

A legújabb kutatás szerint a frontális kéreg mágneses stimulálása úgy enyhíti a depresszió tüneteit, hogy közben nem váltja ki az antidepresszánsokra jellemző, alvással és izgalmi állapottal összefüggő hatásokat. Kattintson!

A tDCS vagy koponyán keresztüli egyenáramú stimuláció szintén jól ismert gyógyászati technológia, amelyet ráadásul az egyik legbiztonságosabb nonizvazív agyi stimulációs eljárásnak tartanak. Mivel egyszerű a beállításra, akár otthon, a paciens által is működtethető. És csodákra képes.

A tDCS javítja a kognitív képességeket és az egészséges agy motoros teljesítményét. Egy tanulmány kimutatta, hogy a stimulált egyének 40 százalékkal voltak képesek gyorsabban elsajátítani új zongoraakkordokat, mint a kontrollcsoportba tartozók, ami a tanuláshoz szükséges motoros képességek gyorsulását mutatja. Egy hónappal később a stimulált személyek még mindig megtartották a tanulásban mutatott előnyüket, ami azt jelenti, hogy a tDCS segített tartós motormemóriát létrehozni.

A mágneses stiluláció csodákra képes az agyban (Forrás: 24.hu)

A mágneses stiluláció csodákra képes az agyban (Forrás: 24.hu)

A tDCS-ről azt is kimutatták, hogy szignifikánsan javítja az erőt és erő generálását. A legújabb kutatások egy csoport CrossFit (főként hagyományos súlyemelésből, erőemelésből és gimnasztikai gyakorlatokból álló sport) versenyzőt vizsgálva úgy találta, hogy mindössze két hét tDCS lehetővé tette az atléták számára, hogy öt százalékkal nagyobb súlyt emeljenek meg. Más kutatások megállapították, hogy a sportolók, akik tDCS képzésben is részt vettek a hagyományos edzések mellett, 12 százalékkal tudták növelni a robbanékonyságukat.

Neurotech a TechCrunch beszámolója szerint ez már egy forró piac, amelyen több tucat vállalat fejleszt hangulatbefolyásoló, energiageneráló vagy pihenést elősegítő eszközöket. Néhány vállalkozás pedig a versenysportot célozta meg, s a tréningeket a motoros agykéreg-stimulálással párosítja, hogy megnövelje a sportteljesítményt. Mások a hangulat központok idegeit ingerlik a homlokon és a nyakon. Neurostimuláció a katonai képességek fokozásában és a speciális egységek kiképzésében teljesen elfogadottá vált.

A prognózisok szerint ezek az eszközök hamarosan olyan népszerűvé válhatnak, mint a lépésszámlálók vagy a többi fitneszeszköz.

A megcélozható neurostimulációs piac elérheti 10 milliárd dolláros méretet is. A sport, a fitnesz és az orvostudomány már hatalmas iparágak, amelyek képesek hasznosítani ezt a technológiát. De ha bebizonyosodik, hogy jobban tudunk tanulni, teljesíteni a segítségével, akkor a tDCS-használat át fogja hatni az egész életünket. Jobban fogunk emlékezni a nevekre egy partiról, könnyebben tanulunk meg új nyelveket folyékonyan, s minden ismeretet egy kicsit gyorsabban tudunk majd magunkba szívni. A zsenialitás bizonyos fokig közkézre kerül.

Forrás: Tech Crunch
Nagy Egészségteszt
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32871

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+17, +24 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a reggeli párásság megszűnik, a köd, illetve a belőle képződött rétegfelhőzet is fokozatosan ritkul, zsugorodik.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag