Depressziósak leszünk a kevés alvástól

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A napi négy órát vagy annál kevesebbet alvó emberek esetében nagyobb a valószínűsége a depresszió és az öngyilkos gondolatok jelentkezésének - derült ki egy dél-koreai tanulmányból.

Sin Jung Csul, a szöuli Kangbuk Samsung Kórház munkahelyi mentális egészséget vizsgáló intézetének vezetője szerint több mint 202 ezer olyan, a húszas-negyvenes éveiben járó munkavállalóra terjedt ki a vizsgálatuk, akik 2014-ben keresték fel az intézményt egészségi felmérés céljából.


Szorongás és depresszió

Az eredmények szerint a naponta négy órát vagy annál kevesebbet alvók körében 9,1 százalék volt a depresszió előfordulásának aránya, ami több mint négyszerese a napi hét órát alvók körében tapasztalt 2 százaléknak.

Hogyan hat az agyunkra az alváshiány? Részletek itt.

A keveset alvók körében 16 százalék volt a szorongás és 12,7 százalék az öngyilkos gondolatok előfordulásának aránya, míg a hét órát alvók körében ugyanez 4,3 illetve 5 százalék volt. A tanulmány szerint a napi hét óránál többet alvóknál is megfigyelhetőek voltak a kis mértékű mentális károsodás jelei.

Akár az öngyilkosságra való hajlamot is erősítheti a kialvatlanság
Akár az öngyilkosságra való hajlamot is erősítheti a kialvatlanság

Öngyilkosságra való hajlam

A kutatók azonos nemű, azonos korú és hasonlóan stresszes munkahelyi körülmények között dolgozó embereknél vizsgálták az öngyilkosságra való hajlamot, ami közel kétszer magasabb volt a keveset alvók, mint az eleget alvók körében. "Az eredmények tanúsága szerint képesek lehetünk megakadályozni a depresszió, valamint a szorongásos betegségek kialakulását, de még akár az öngyilkosságot is, ha napi hét óra alvást tudunk biztosítani a dolgozóknak" - mondta az intézet vezetője.

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+12, +17 °C
Minimum:
+8, +14 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt többnyire erősen felhős, borult lesz az ég további eső, zápor alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag