A tökéletes reggeli: gabonapehely tejjel

A reggeli minősége határozza meg, hogy a nap folyamán milyen egyéb ételeket fogunk fogyasztani. Azok, akik egy tál zab- vagy kukoricapehellyel indítanak, a nap folyamán sem fognak cukros és zsíros ételekhez nyúlni - állítja egy új kutatás.

A tanulmányt Sigrid Gibson táplákozástudományi szakember jelentette meg a BNF Nutrition Bulletin című lapban. Véleménye szerint a gabonapehely-reggeli rendkívül egészséges, mivel magas kalciumtartalma mellett megfelelő mennyiségű rostot, fehérjét és szénhidrátot is fogyasztunk vele.

A brit Nemzeti Étrend- és Táplálkozástudományi felmérés keretében 12 068 ember fogyasztási szokásait vizsgálták, mindannyiuk életkora 19 és 64 év között volt. A megkérdezettek egyötöde semmit nem evett reggelire, egyharmaduk fogyasztott gabonapelyhet, a maradék 45 százalék pedig másfajta étellel kezdte a napot. A reggeli legnépszerűbb eleme a kávé és a tea volt: a résztvevők 85 százaléka nem tudta valamelyik nélkül elképzelni az első étkezést. A reggelik 82 százaléka tartalmazott tejet, 39 százaléka gabonát, 33 százaléka kenyeret, és 14 százaléka valamilyen gyümölcsöt. A nők kevesebb kenyeret, kolbászt, bacont és tojást, viszont több gyümölcsöt fogyasztottak, mint a férfiak.

A tanulmány szerint azok, akik szántak időt a reggelire, később a nap folyamán kevesebb kevesebb zsírt és több szénhidrátot vettek magukhoz. Közülük is azok, akik gabonapelyhet fogyasztottak, kevesebb telített zsírsavat és fehérjét tartalmazó ételt ettek, mint azok, akik mást reggeliztek.

"Ez nem csak a reggeli fontosságát bizonyítja, hanem azt is, hogy érdemes bölcsen választani" - idézte a Daily Express a Newcastle Egyetem táplálkozástudományi professzorát, Chris Sealt. -"Azok, akik gabonapelyhet reggeliznek, kevesebb zsírt, telített zsírt és cukrot fogyasztanak, de nagyobb mennyiségű fehérjéhez, vashoz és vitaminhoz és kalciumhoz jutnak hozzá, mint a többiek."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra