A nosztalgia nyugodttá és optimistává tesz

A Southamptoni Egyetem kutatói szerint a boldog időkre való visszatekintés segít megőrizni az értékesség érzetét, hozzájárulva ezzel a jobb kilátásokhoz.

A szakértők arra is rámutattak, hogy a nosztalgiát idéző dalok hallgatása optimistává tesz – ezt a hatást nem lehetett megfigyelni azoknál, akiknek semmilyen emlékük nem kötődött a zenékhez. A következtetés szerint a nosztalgia segíthet átlendülni a pszichés problémákon.

Azok tehát, akik nosztalgiával tekintenek vissza a saját múltjukra, kedvezőbben viszonyulnak a jövőjükhöz is. A boldog emlékek felidézése tehát hozzájárul a mentális egészséghez. „A nosztalgia növeli az önértékelést, ami az optimizmus fokozódásával jár” – mondta Dr. Tim Wildschut, aki szerzőként működött közre a tanulmány elkészítésében.

Boldoggá tesz a nosztalgia

A című szakfolyóiratban megjelent értekezés kísérletében a résztvevőket megkérték, hogy idézzenek föl egy nosztalgikus emléket, és írjanak róla. Az önkéntesen másik csoportjának pedig átlagos eseményt kellett előhívniuk a memóriájukból. A kutatók megfigyelték, hogy a kellemes emlékek elbeszélésében sokkal több pozitív kifejezés kapott helyet.

A második kísérlet során az egyéneknek lejátszottak egy nosztalgikus vagy "semleges" dalt. Előbbieknél magasabb dopaminszintet lehetett megfigyelni, mint az utóbbiaknál. A dopamin többek között a "jóleső" érzésekért is felelős ingerület-átvivő anyag. A csoportok tagjai két dalszöveg-csokrot is kaptak, amelyek közül az egyiket a felük nosztalgikusnak tartotta. Amikor olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy hogyan érzik magukat, a nosztalgikus szövegeket kapók optimistábban tekintettek a helyzetükre.

„Tulajdonképpen mindenki megtapasztalta már a nosztalgiát , és tudja, hogy egyfajta lelki támaszt nyújthat a jelenben. Mi ennél egy lépéssel előrébb merészkedtünk, hiszen arra voltunk kíváncsiak, hogyan hat a jövőre. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy az emlékezés jót tesz az egészségnek” – magyarázta Dr. Wildschut.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra