Fehér üröm: a lábadozók gyógynövénye

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A fehér üröm étvágygerjesztő, csökkenti a puffadást és a hányingert, teája lázat csillapít. Íze, illata a citroméra hasonlít. A kétes hírnévre szert tett abszint nevű égetett szesz egyik alapanyag is.

A Nemzetközi Gyógynövény Szövetség - International Herb Association (IHA) - minden évben kiadja az év gyógynövénye című könyvét. 2014-ben ez a könyv a fehér ürömről szólt.
A fehér üröm vagy - artemisia absinthium - a fészkesvirágzatúak rendjébe és az őszirózsafélék családjába tartozó növényfaj. Magyarországon már a középkorban is elterjedt fűszer- és gyógynövény volt. A fehér üröm napos, száraz helyeken gyakori. Főleg dombvidéken, utak mentén, kerítések mellett, lakott települések közelében, köves területeken. Legtöbbször nagy számban borítják be az említett helyeket. Egyéb elnevezései még többek között a bárányüröm, hegyi üröm, patikai üröm, pusztai üröm, kálvinista tapló vagy mesétfű. A fehér ürüm latin nevét Artemisz görög istennőről kapta, az ő adományának tartják a növényt.

A növényből kinyert jobb minőségű drog nem tartalmazza az alsó, vastagabb, fás szárrészeket. A drogot a vadon termő vagy termesztett állományból teljes virágzásban, május-június hónapban gyűjtött, leveles, virágos hajtásának felső, maximum 50 centiméteres része adja. 3-5 kilogramm hajtásból kapunk 1 kilogramm száraz drogot.


A fehér üröm gyógyhatásai

Tonizál és étvágygerjesztő, ezért vérszegénységre és betegség utáni lábadozáskor hasznos. Javítja az emésztést, görcsoldó, csökkenti a puffadást, máj-, gyomor-, bél és epevezeték-betegségeknél használhatjuk. Hányingert csökkent, lázat csillapít a teája. Serkenti a menstruációt. Hatásos féregűző.

A fehér üröm étvágygerjesztő, csökkenti a puffadást és a hányingert, teája lázat csillapít

A fehér üröm étvágygerjesztő, csökkenti a puffadást és a hányingert, teája lázat csillapít


Fehér ürüm a konyhában

Íze, illata hasonlít a citroméra, fűszeres aromája van, de a növény minden része illatos és kesernyés ízű. Használják húsételek, fagylaltok ízesítésére is. Mivel étvágygerjesztő hatása van, ezért használják étvágytalanság ellen és anorexia esetében is. Külsőleg is alkalmazható, reumás fájdalmakra.

Az abszint alapanyaga

Az ánizs és édeskömény mellett ez a növény az egyik fő összetevője az abszintnak, ezért a fehér ürmöt emlegetik abszintürömként is. A növény keserűanyag - abszintin - tartalma felelős egyébként az ürüm keserű ízéért. A 20. században elterjedt abszint a feltételezések szerint az alkoholban kioldódó mérgező tujon tartalom miatt tudatmódosító hatású. Azonban több független vizsgálat is igazolta, hogy a tujon nem okoz hallucinációkat, az abszintban lévő mennyisége is elhanyagolható.

A tujon a fehér üröm mellett többféle növényben megtalálható. Ilyen némely borókafaj, az oregánó, az orvosi zsálya. A menta bizonyos fajaiban is van tujon.

Figyelmeztetés!

Alkoholos kivonatban ennek ellenére nem tanácsos túllépni az ajánlott tujon mennyiséget. Terhesség alatt nem iható a vetélés kockázata miatt!


Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32447

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+18, +26 °C
Minimum:
+14, +20 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt a Tiszántúlon a vékonyabb felhőzet mellett némi napsütésre is számíthatunk, másutt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag