Eltörte egy férfi nyakát a csontkovács

Fájdalmat okoz! Fáj! - az özvegy szerint ezt kiabálta a férje, amikor eltörte a nyakát kezelés közben a csontkovács.

Azt mondta, nem érzi a karjait, s olyanná vált mint egy rongybaba - olvasható a bbc.com-on annak a 80 éves John Lawlernek a története, aki 2017 augusztusában kezdett el egy York-i csontkovácshoz járni, ám a harmadik kezelés végzetesnek bizonyult. A férfit ugyan azonnal a York-i kórházba szállították, később pedig egy Leeds-i egészségügyi intézetbe, ám ott másnap meghalt. A rendőrségi vizsgálat kizárta a bűnügyi felelősséget, ám az özvegye nem nyugszik.

csontkovács, hátfájás, gerinctörés
Elég lehet egyetlen rossz mozdulat. Fotó: iStock

Mint mondta, férje egy fitt és egészséges ember volt. Azután vágtak bele egy kezeléssorozatba, miután konzultáltak Dr. Arleen Scholtennel, aki azt mondta, "a férfi vállai és háta nincsenek megfelelő vonalban, de egy gyengéd kezeléssel boldogabb életet élhet ". Az első két találkozó jól ment, augusztus 11-én érkeztek a harmadik kezelésre.

37 évesen rokkanhatnak le a férfiak A férfiak egyre fiatalabban tapasztalják meg a hát- és nyakfájással járó kínzó fájdalmakat , mivel egyre rosszabb edzéseik minősége és mennyisége, állítja a BCA, brit kiropraktőr egyesület. Szerintük az irodai munka mennyisége és az edzések romló minősége egyenesen oda vezet, hogy rengeteg férfinak egyszerűen nincsen meg az a szükséges alapizomzata, amivel testüket rendesen megtarthatnák.

Mint egy rongybaba

"Előbb a vállakon kezdett dolgozni a doktornő, majd haladt tovább a férjem törzsén... Aztán az asztal megbillent és ő felkiáltott: fájdalmat okoz. Ez fáj. Nem érzem a karjaimat" - mondta a nyomozás során az asszony. Hozzátette: Dr. Scholten folytatta a kezelést még egy pillanatig, aztán észrevette, hogy nem reagál, s akkor kérte, hogy forduljon meg. A férfi nem válaszolt és a csontkovács áttette egy székre. "Átrakta egy székre Johnt, de olyan volt, mint egy rongybaba. Nem mozgott és nem beszélt." - idézte a cikk az asszonyt.

Nem tudták megmenteni

Az özvegy szavai szerint, amikor a mentősök megérkeztek a csontkovács nem mondta el, hogy mi történt, csak azt ismételgette, hogy egy kíméletes kezelés volt. A férfit azonnal bevitték a helyi kórházba, ahol a családdal közölték, eltört a nyaka. "Azt mondták John lebénult, és egy speciális egységbe kell szállítani" - mondta a nő. Másnap a Leeds-i kórházban közölték, Lawler gerince több helyen sérült, a nyaka eltört, és egy különleges 14 órás műtétre lesz szüksége, melynek során egy nyakmerevítőt kap. A megterhelő operáció ráadásul akár meg is öltheti - idézte fel a történteket az özvegy, aki szerint a férje eközben motyogott valamit, amit úgy értelmeztek, hogy nemet mond az operációra. "Semmit sem tehettünk. Csak feküdt ott, és aztán elment" - tette hozzá. Az ügyben a nyomozás folytatódik.

Forrás: bbc.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ott kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?