Remélt boldogság helyett bűntudat

A csokoládé nem más, mint kockába zárt boldogság - lelkesen esszük, ha egy kis vigasztalásra vágyunk. Azonban időnként a remélt hatás elmarad, és csak bűntudatot érzünk. Mikor? Ha túl szomorúak vagyunk.

Az csokoládét és a különböző olajban sült, szénhidrátban gazdag ételeket (például a fánkot) sokan a jutalmazás eszközének tekintik, és gyakran akkor eszik ezeket, amikor egy kis vigasztalásra, "instant boldogságra" vágynak. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint azonban ha túl szomorúak vagyunk, a remélt hatás helyett inkább csak még rosszabbul fogjuk érezni magunkat ezektől az ételektől.

"Úgy találtuk, hogy ha a rossz hangulatban lévő, szomorú embereknek kényeztető ételek fotóit mutatjuk, akkor ők nem pozitív asszociációkat társítanak ezekhez, hanem a negatív következményekre gondolnak, mint amilyen például a hízás. Ez pedig azzal jár együtt, hogy kényeztetés helyett inkább sanyargatni kezdjük magunkat" - írták a tanulmány szerzői, Anthony Salerno, Juliano Laran és Chris Janiszewski amerikai tudósok.

Ha túl szomorúak vagyunk, nem segít a csoki

A kutatáshoz fűződő kísérletsorozatban az önkénteseknek először olyan hirdetéseket mutattak, melyben ízletes, kényeztető ételek szerepeltek, majd egy olyan írásos feladatot kellett elvégezniük, melytől szomorúak lettek. Ezek után megkínálták őket csokoládéval, illetve csokis süteménnyel . A kontrollcsoport tagjai nem ételek, hanem semleges tárgyak (például elektronikai cikkek) hirdetését nézték meg.

Úgy találták, hogy akik először az ételek hirdetését látták, az írásos feladat után kevesebb édességet ettek, mint a kontrollcsoport tagjai, ráadásul többször kiemelték azt is, hogy az édességeknek milyen egészségkárosító hatásai vannak. A kontrollcsoport tagjai ezzel szemben több édességet ettek és egyáltalán nem foglalkoztak azzal, milyen hatása lehet a finomságoknak .

"Meglepő módon, ennek a kutatásnak az eredményeit felhasználhatjuk arra, hogy Az érzelmek és az ételek kapcsolata sokkal összetettebb, mint azt korábban gondoltuk , és a rossz érzések talán segíthetnek abban, hogy rávegyük az embereket az egészségesebb életmódra."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!