Égési fájdalom csillapítása helyi szerekkel

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Égési sérülés esetén az első és legfontosabb feladat az égés súlyosságának megállapítása. Súlyos (tehát harmad- és negyedfokú) vagy nagy területű égések esetén sürgősen mentőt kell hívni, a többi esetben elegendő az otthoni ápolás is.

Minél súlyosabb, annál kevésbé fáj?

Az égési sérüléseknél fellépő fájdalom okairól itt olvashat.

Miután megállapítottuk a helyzet súlyosságát, kezdjük meg a seb hűtését: tartsuk 15-20 percig jéghideg víz alá. (Ezt akkor is meg kell tenni, ha közben már érkezik a mentő. Ilyen esetekben szükséges a szájon át történő folyadékpótlás is.)

Hólyagok és bőrvörösség ellen

Hűtés után az elsőfokú égési sebet (amely fájdalommal és a bőr kivörösödésével jár) hagyjuk pihenni, majd kenjük be valamilyen hidratáló krémmel. Másodfokú égés esetén hólyagok fognak megjelenni, ezek felnyitását bízzuk inkább orvosra, ugyanis steril körülmények híján elfertőződhet a seb. A sterilitás a seb betakarásánál is fontos: mindenképpen steril gézlappal fedjük le az első- vagy másodfokú égési sérülést. A népi gyógyászatban használt zsiradékot vagy tejfölt azonban semmiképpen ne használjunk, ugyanis így csak még jobban elfertőződik a seb.

Mihamarabb kezdjük meg az égési sérülés hűtését: tartsuk a sebet 15-20 percig jéghideg víz alá

Mihamarabb kezdjük meg az égési sérülés hűtését: tartsuk a sebet 15-20 percig jéghideg víz alá

Krémek és spray-k

A fájdalom csillapításához első- és másodfokúégési sérülésekesetén ma már számtalan krém és spray közül választhatunk. Ezek egy része a fertőzéseket akadályozza meg, mások segítik a hámosodást. Hatóanyagaik a teljesség igénye nélkül: jód, ezüst-szulfadiazin, ezüst-nitrát, hyaluronsav. Kiválasztásukhoz kérjük gyógyszerész vagy orvos segítségét. A gyógynövénytartalmú kenőcsök is hatásosak lehetnek: az aloe vera, a körömvirág, a csalán és az orbáncfű mind-mind enyhíteni fogják a fájdalmat.

Ha nincs kéznél speciális krém, kenjünk mézet a sebre, hiszen ezüst-nitrát tartalmának köszönhetően csillapítja az égető érzést. A másik egyszerű megoldás, ha hideg tejbe áztatott törülközőt teszünk a sebre körülbelül 10 percig.

Nap- és szájégés ellen

Kellemetlen és gyakori fájdalmak közé tartozik a leégés és a forró italok vagy ételek okozta szájégés. Ezeknek kezelése is máshogyan történik.

A napégés ellen ma már kaphatóak speciálisan erre a fajta égési sérülésre kifejlesztett készítmények, amelyek hűsítenek és csillapítják a fájdalmat.

Ha a szánkat égettük meg, öblögessünk hideg vízzel 5-10 percig, egy jégkocka szopogatása is hatásos lehet. (Külső bőrsérülésekre viszont nem ajánlott jeget tenni.) Gyermekek esetében csábítóbb ajánlat 1-2 gombóc hideg fagylalt elfogyasztása. Számítsunk rá, hogy a következő napokban az ízérzékelésünk is csökkenni fog az égési seb miatt. A gyógyulás elősegítése érdekében ebben az időszakban ne igyunk túl forró italokat, és kerüljük a ropogós élelmiszereket, mint például a csipsz vagy a pirítós.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32442

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+24, +36 °C
Minimum:
+18, +24 °C

Hazánkban szombaton délelőtt északnyugat felől elkezd növekedni, vastagodni a felhőzet, de a keleti országrészben még gyengén felhős, derült lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag