A világ egyik legnagyobb kórháza

Törökország a világ vezető államai közé tartozik, ha egészségturizmusról van szó. A török kormány 2023-ig kétmillióra akarja növelni a Törökországba beutazó "gyógyturisták" számát.

A törökök a kormányzati terveket egészen komolyan is veszik: a világ egyik legnagyobb kórházberuházását akarják ugyanis megvalósítani Isztambulban. Az Ikitelli-projektet 36 hónapon belül szeretnék megvalósítani. A komplexum 9 kórházból áll majd, és napi 29 ezer beteget lesz képes ellátni. Az Ikitellinek 2682 ágya és tízezer alkalmazottja lesz. A projektet egy török és egy japán cég közösen valósítja meg, de többek között nagy nemzetközi biztosítótársaságokat is bevonnak - egyet szintén Japánból - a 1,5 milliárd dolláros projektbe.

A Hürriyet című török lap szerint az isztambuli beruházás társ-fővállalkozója, a Rönesans Health Investment hasonló projektet tervez Kazahsztánban is mintegy 500 millió dollár értékben. 

Hogy a török kormány ilyen vehemensen támogatja a kórházfejlesztéseket, nem véletlen. Dr. Fluck István, a Gyógyfürdőügyi és Klimatológiai Világszövetség (FEMTEC) tiszteletbeli elnöke szerint Törökország régóta hajt végre fejlesztéseket ezen a területen, és nemcsak a technikai, hanem a személyzeti feltételeket is megteremtik az ellátáshoz. A világszövetségi vezető minderről a Közép-európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület nemrégiben tartott egészségturisztikai rendezvényén beszélt.

Az isztambuli kórházkomplexum közel 2700 ágyon fogad majd betegeket
Az isztambuli kórházkomplexum közel 2700 ágyon fogad majd betegeket

Alkalmazkodnak a külföldi betegekhez

A török orvosokat nemzetközileg elismert helyeken képzik, de például a turisták által felkeresett régiókban a hostessek egy része holland, hogy a nyelvi nehézségeket áthidalják. A holland hostessek több nyelven beszélnek, az utóbbi időben már oroszul is megtanultak - alkalmazkodva a betegek változó összetételéhez. Törökországban az isztambuli megaprojekthez hasonló kórházkomplexumok már a déli tengerparton, Antalya környékén régóta működnek. Ezek mind-mind hasonló szisztémában dolgoznak: egy központi kórház és körülötte több, 60-80 ágyas szatellitkórház található Fluck szerint. Általában helikopter-leszállóhelyek is vannak ezekben a speciális szállítási igények kiszolgálására.

A HáziPatika.com egy korábbi felmérése szerint az állami egészségügyi intézmények értékelésekor az ellátás gyorsaságát érte a legtöbb kritika, minden második válaszadó elégedetlen volt. Ugyanakkor a kitöltők 82 százaléka elfogadhatatlannak tartja, ha hetekbe, hónapokba telik, míg sorra kerül egy orvosnál. Hogy mennyi várakozás után fordul magánrendeléshez, arról bővebben itt írtunk.

Fluck István szerint a nemzetközi egészségturisztikai létesítmények jelentős része magánkezdeményezésből, privátkórházként működik. A török egészségügy általános helyzetét ezért nem szabad összekeverni a gazdag külföldi és hazai páciensek ellátására kialakított magánintézmények állapotával.

Előre tervezett orvosi beavatkozásokra a gyógyturisták 45 százaléka külföldről érkezik Törökországba. A többi páciens viszont a gazdag helyiek és a török tengerparton élő nyugat-európai nyugdíjasok közül kerül ki - tudtuk meg a világszövetség tiszteletbeli elnökétől. 


Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +7 °C
Minimum:
-1, +5 °C

Hazánkban szombaton délelőtt Zömében még erősen felhős lesz az ég, helyenként szakadozik fel a felhőzet, elszórtan kisebb eső, zápor, a hegyekben hózápor alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag