Hárommilliárdot is nyerhet a Richter a szabadalombitorlási per végén

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A perben a Sedron alendronát hatóanyag-tartalmú, csontritkulás elleni készítmény forgalmazhatósága volt a tét. A per elején a Fővárosi Bíróság ideiglenes intézkedése miatt a Richter nyolc hónapon át nem gyárthatta és forgalmazhatta a népszerű készítményt. A tiltás 2005 júniusától a Merck szabadalmának jogerős megsemmisítéséig, 2006 januárjáig volt érvényben. A Mercknek hárommilliárd forintot letétbe kellett helyeznie a per indításakor. Fővárosi Bíróság nem jogerős ítéletével alátámasztotta, hogy a Richter nem követett el szabadalombitorlást - mondta a gyógyszergyártó. Az eltiltás nyolc hónapja alatt a Richtert jelentős kár érte, ennek megtérítésére viszontkeresettel élt. Ennek alapján a Fővárosi Bíróság február 19-én kihirdetett közbenső ítéletében megállapította, hogy az okozott károkért a Merck kártérítést köteles fizetni, a nagyságáról később döntenek. Ez évekig is elhúzódhat. A társaság kárigénye jelenleg három és fél milliárd forint, ezt az idő előrehaladtával a kamatok még növelhetik.
Nem fog megtérülni az a kár, amelyet a csontritkulásban szenvedő betegek és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szenvedett el a moratórium nyolc hónapja alatt. A kőbányai gyárban kiszámolták, hogy a gyártástól és forgalmazástól való eltiltás ideje alatt a betegeknek egy másik, a Sedronnál harminc százalékkal drágább gyógyszert kellett megvásárolniuk. A betegek 115 millió forinttal, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár másfél milliárd forinttal fizetett többet, mint ha a Richter készítményét használták volna.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+24, +36 °C
Minimum:
+18, +24 °C

Hazánkban szombaton délelőtt északnyugat felől elkezd növekedni, vastagodni a felhőzet, de a keleti országrészben még gyengén felhős, derült lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag