Ha a családja is elfordul a rákbetegtől

Élete egyik legnagyobb küzdelme elé kerül az ember, amikor rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak nála. Az orvosok és a kezelések mellett azonban a család és a barátok támogatása is kulcsfontosságú ahhoz, hogy győztesen kerülhessen ki ebből a harcból.

Nehéz előre megjósolni, hogy milyen reakciót vált ki egy emberből, ha megtudja: rákot diagnosztizáltak nála.

A szörnyű hírre letargia, düh vagy akár kétségbeesés is úrrá lehet a páciensen, holott fontos lenne, hogy hideg fejjel tudja átgondolni a helyzetét. Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk vele, hogy az orvos hogyan tudja a lehető legkíméletesebben közölni a diagnózist, mellyel felkészítheti betegét az előtte álló megpróbáltatásokra. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy az onkológus milyen módon önthet erőt páciensébe, illetve milyen tanácsokat adhat annak érdekében, hogy az a saját kezébe vehesse a gyógyulását.

Vigyázzunk, honnan tájékozódunk!

Hogyha már megvan az eredmény, és bebizonyosodott, hogy rosszindulatú daganat miatt kell kezelni a páciensét, a legfontosabb a hiteles és tárgyilagos tájékoztatás. Igyekezni kell pozitív irányba terelni a beszélgetést, a különböző terápiák eredményessége reményében. A gyógyulás reményét maximálisan meg kell hagyni - mondta el a Házipatikának Dr. Máthé Csaba onkológus. Kiemelte azonban: nem szabad a megnyugtatás kedvéért sem téves információkkal hitegetni, ez ugyanis megrendítheti a beteg orvosba vetett bizalmát, és a jól bevált gyógykezelésektől eltávolodva különféle kuruzslók kétes hatású kezelései felé terelheti.

Rengeteget árthatunk a betegnek, ha magára hagyjuk a legnehezebb pillanatokban
Rengeteget árthatunk a betegnek, ha magára hagyjuk a legnehezebb pillanatokban

Márpedig a beteg hozzáállása kulcsfontosságú a saját gyógyulása érdekében, az onkológus szerint fontos tudatosítani: fel kell, hogy vegye a kesztyűt, és küzdjön a betegség ellen, hiszen ha minden lehetőséggel élünk, van esélyünk a gyógyulásra. "A jelenleg elérhető leghatékonyabb kezelést kell biztosítanunk a betegnek, illetve lehetséges, hogy akad valami újfajta, még kísérleti stádiumban levő gyógyszer, amely jó esélyekkel kecsegtet.

Mindez persze csupán a beteg beleegyezésével vehető igénybe, nem lehet és nem is szabad ráerőltetni a gyógymódot" - emelte ki Máthé Csaba. Ahhoz azonban, hogy a páciens a lehető legjobb döntést meghozhassa, tisztában kell lennie a betegség számos aspektusával. Sajnos a hazai statisztikák azt mutatják, hogy a magyar ember egészségügyi műveltsége az EU-s átlag alatt van, tanácsos így az érintetteknek alaposan utánaolvasni az adott daganat viselkedéséről és a gyógymódokról.

Nem mindegy persze, hogy milyen forrást használ, az internet ugyanis hemzseg a forrásmegjelölést nélkülöző tanulmányoktól, önjelölt orvos-bloggerektől és kétes hatású gyógymódoktól. A baj az, hogy a tapasztalatok szerint éppen ezekre a legkönnyebb ráakadni, ráadásul sokszor kecsegtetőbb mondanivalóval bírnak a földhözragadt, de hiteles dokumentációknál. Hajlamosabbak így a hozzá nem értők ezeknek a forrásoknak igazat adni. "Sokszor én is szoktam betegtájékoztató nyomtatványokat, kiadványokat adni, melyet otthon aztán átolvashatnak. Emellett mindig azt tanácsolom, hogy a döntés meghozatala előtt üljön le, és beszéljen a családdal is, vagy akár kérje ki másik szakember véleményét" - hangsúlyozta az onkológus.

Nem kell egyedül végigcsinálni

A diagnózis okozta sokk feldolgozásáért tanácsos pszichológus segítségét is igénybe venni, de a beteg vallási és világi szemléletének függvényében lelkészhez is fordulhat belső egyensúlya helyreállításáért. Rendkívül káros hatással lehet az izoláció, amelyet bizonyos esetben a beteg maga idéz elő azzal, hogy az állapota depresszióba süllyeszti és elvonul a világ elől, még a szeretteivel sem kívánja tartani a kapcsolatot. Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy maga a család szeparálja el a beteget, mert félnek a betegségtől. Az onkológus kiemelte: a rák semmilyen formája nem ragályos, viszont rengeteget ártunk a betegnek azzal, ha magára hagyjuk és stigmatizáljuk ebben a nehéz időszakban.

A daganat típusától függetlenül ajánlott odafigyelnünk arra is, hogy mi kerül az asztalra. Főként a mediterrán étrendet javasolják, kevesebb vörös hús és sok zöldség, gyümölcs fogyasztását. A kemoterápia számos élettani hatást okozhat, megváltozhat az emésztés is, nem tanácsos ezért nehéz ételekkel terhelni a szervezetünket. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha valamit megkíván a beteg, azt ne egye meg, hiszen az ízletes falatok is hozzájárulhatnak a közérzet javításához. Lényeg azonban a mértékletesség - emelte ki Máthé Csaba. "Egy általánosan egészségjavító életmódot tanácsos követni, sok testmozgással, könnyű ételekkel" - tette hozzá. Ha a beteg megőrzi egészségtudatos szemléletét és képes már a rák utáni időszakra tervezni az életét, javulnak az esélyei a gyógyulásra is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható. Elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.