Húgyúti fertőzésre áfonyalé

Az áfonya hatóanyagai megállítják a baktériumok csoportosulását és proliferációját. A szakértők szerint a gyümölcs kivonata akár orvosi eszközök fertőtlenítésére is alkalmas lehet.

Betegek ezreinél alakul ki fertőzéses szövődmény a katéterek használata miatt, mert a vizelet elvezetésére szolgáló vékony csövek a bőrfelületről könnyen a belső szövetek közé, illetve a véráramba juttatják a kórokozókat. Most azonban kiderült, hogy az áfonyában lévő vegyületek megváltoztatják a baktériumok viselkedését. Az áfonyapor ugyanis megakadályozta a húgyúti fertőzésekért gyakran felelős Proteus mirabilis baktérium csoportosulását.

A kivonat koncentrációjának növelése csökkentette a baktérium ureáz-termelését - ez az enzim járul hozzá a fertőzések virulenciájához. Az eredmények a című szakfolyóirat internetes kiadásában jelentek meg. Ugyanez a kutatócsoport korábban már rávilágított, hogy az áfonya hátráltatja a húgyúti fertőzésben érintett más baktériumok mozgását. A baktériumok mozgása kulcsfontosságú a fertőzés terjedésében, hiszen a kórokozók szó szerint felúsznak a húgyutakon, elkerülve az immunválaszt.

Nathalie Tufenkji, a montreali McGill Egyetem szakértője így fogalmazott: "Bár az áfonya hatása az élő szervezetre további kutatások tárgya lesz, eredményeink hangsúlyozzák, hogy a gyümölcs fogyasztásának szerepe lehet a krónikus fertzőzés megelőzésében. Évente több mint 150 millió húgyúti fertőzéssel fordulnak orvoshoz világszerte, s az antibiotikumos kezelés jelenti az általános orvosi gyakorlatot. A rezisztens baktériumok terjedése azonban más megközelítést sürget."

Tufenkji professzor egy másik tanulmány elkészítésében vett részt, ami a internetes kiadásában jelent meg, és kimutatta, hogy az áfonya megállította a Proteus mirabilis terjedését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!