Nem csak az számít, hogy mit eszünk

Egérkísérletek eredménye arra utal, hogy a súlynövekedést nemcsak az határozza meg, hogy mit esznek a kisemlősök, hanem az is, hogy mikor esznek.

A kísérletekben 100 napig tartották normál vagy nagy zsírtartalmú étrenden a rágcsálókat. Egyesek éjjel és nappal, bármikor ehettek, míg mások a nap 24 órájából csupán egy nyolc órás szakaszban táplálkozhattak. Kiderült, hogy a nagy zsírtartalmú diétán élő, szakaszosan etetett egerek kevesebb súlyt szedtek fel magukra és kisebb volt májkárosodásuk mértéke is, mint azoké az állatoké, amelyek egész nap hozzáfértek az élelemhez. Ezen túlmenően az időmegszorítással etetett egereknél jobb volt a tápanyagok hasznosítása, a glükóztoleranciájuk és általánosságban jobbak voltak a metabolikus egészségükre vonatkozó jelzőszámok.

Fontos, hogy minden egércsoport ugyanazt az eleséget kapta és ugyanakkora mennyiségben - hangsúlyozták a című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői.

Megumi Hatori és kutatótársai a La Jolla-i Salk Intézetből úgy vélik, hogy felborítja az egerek anyagcsereciklusát, ha a nap bármely szakában ehetnek. Hasonlít ez ahhoz, amikor nem éjszaka alszunk és nem nappal vagyunk ébren, hanem össze-vissza a nap folyamán - idézte a Scientific American című ismeretterjesztő portál.

A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy eredményük az ember anyagcseréjére is érvényes lehet, ami azt jelenti, hogy érdemes ellenőrzésünk alatt tartani azt is, hogy mikor eszünk, nem csak azt, hogy mit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet. Máshol is képződnek napközben gomolyfelhők, de emellett is általában sok napsütés várható. Záporeső kevés helyen fordulhat elő, esélye az Észak-Dunántúlon a legkisebb. Néhány helyen esetleg az ég is megdörrenhet. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!