Sörrel kapcsolatos tévhitek: miért tesz boldoggá?

A közhiedelem számos pozitív és negatív tulajdonsággal ruházza fel a sört - néhány igaz, néhány nem. Az egyik legérdekesebb kutatás szerint a sör tényleg boldoggá tesz, de nem az alkohol miatt. Ezt a hatást azonban lerontja, hogy elhízáshoz vezet, az pedig pont nem a kalóriatartalmával magyarázható.

A mérsékelt sörfogyasztás erősíti az immunrendszert, és csökkenti néhány súlyos betegség kockázatát. A nőknek nagyobb lesz tőle a mellük - sokan hisznek ebben. A német Focus magazin most ezeknek a mítoszoknak járt utána, és mint kiderült, jó részük nem felel meg a valóságnak. Pontosabban az esetleges jótékony hatásokat az alkohol rombolása összességében lerontja.
Silke Restemeyer, aki táplálkozástudománnyal foglalkozik, hangsúlyozza, hogy a sörről hol jó hírek, hol rosszak érkeznek. Ezért nem lehet kimondani, hogy a sör gyógyszer lenne, jóllehet egyik alkotórésze, a komló, az év gyógynövénye lett korábban.

Sőt a sör boldoggá is tesz, de ez nem az alkoholtartalmától függ, hanem az ízétől, amit amerikai kutatók mutattak ki. Egy kísérlet tanúsága szerint ugyanis a sörnek már az észlelése, tulajdonképpen egyetlen korty megivása - aminek komolyabb élettani hatása amúgy nem lenne - is emelte a kísérleti alanyok dopamin-kiválasztását az agy "jutalmazási központjában". Ez egyébként a függőség kialakulásában is szerepet játszhat, amint azt az Indianai Egyetem neurológusa, David Kareken igazolta.

Ugyanakkor a sör ellenfeleinek sem hiányoznak az ellenérvei: ezek közül a sörhas, vagyis azelhízásvalós veszély. Ám nem a sör kalóriatartalma miatt. A "folyékony kenyér" kalóriatartalma ugyanis kisebb, mint az azonos mennyiségű almaléé. A különbség az, hogy a sör kalóriái nem okoznak teltségérzést, ezért könnyebben eszünk hozzá kiadós ételeket. Ennek az is az oka, hogy az alkohol étvágyat gerjeszt. Ráadásul a sörbarátok nagyon ritkán állják meg, hogy csak egy pohárral igyanak, így a kalóriák már erősen halmozódnak, kiadósabb sörözés közben.

A sört veszélyesnek tartók egyik fő érve a nitrózamin. Ez ugyanis rákkeltő hatású. Nitrózamin a maláta bizonyos feldolgozási eljárásai miatt okozhatott gondot, ám a sörfőzési eljárások a nyolcvanas években módosultak, így már nincs nitrózamin a sörökben.

sör
Egy korsó hideg sör. Hatalmas vonzerő 
Szintén nem igaz, hogy a komlóban előforduló növényi hormonok az ösztrogénhez hasonlóak, ezért például a nők mellmérete megnőhet a sörfogyasztás közben. Semmilyen tanulmány nem erősíti meg ezt a hiedelmet, egyébként is igen kicsi a sör "fitoösztrogén-tartalma", ezért az a hatás tényleg elhanyagolható.

A komló tartalmaz egy flavonoidot, a xanthohumolt. A Müncheni Műszaki Egyetem tanulmánya szerint ez az anyag gyulladás- és rákellenes hatású. Ez azonban csak laboratóriumi és állatkísérletekben volt kimutatható, és nem a sörre, mint italra vonatkozott. A sörben lévő alkohol káros hatása ugyanis a Focus magazin szakértői szerint felülmúlják a benne amúgy is kis mennyiségben előforduló xanthohumol jótékony hatását. Az ártalmak ugyanakkor bizonyosan érintik az agyat, a szívet és a májat.

A sör nem segít az alvásban sem. Bár alkotóelemének, a komlónak van ilyen hatása, az ital esetében ezt nem sikerült igazolni. Szintén nem igazolható a sörnek a szívre gyakorolt jótékony hatása. Egyes folyamatok előnyösek sörfogyasztás közben, így például egy a szervezet számára jótékony (a szívinfarktus esélyét csökkentő) koleszterinféleség (HDL) szaporodik fel, és B-vitaminokat is tartalmaz az ital. Ám a sörben lévő alkohol káros hatásait ez nem tudja ellensúlyozni. Ígyérelmeszesedésmegelőzésére ne sört igyunk, az ennek megelőzésére hatékony B-vitaminból sokkal több van például a brokkoliban.

Bár egy spanyol tanulmány szerint a sör különösen a nőkben aktivizálja az immunsejteket, a sör általános káros hatásai miatt a Focus magazin megintcsak a zöldségek és gyümölcsök fogyasztását, a sok alvást és a szabad levegőn való mozgást ajánlja a szervezet védekezésének erősítésére. (Cukorbetegség kapcsán is inkább más módszert javasol a lap, mintsem a sörfogyasztást, bizonyos előnyös hatások ellenére, megintcsak az alkohol károkozása miatt.)

A vesekövek eltávolítására, a vesék "átmosására" sem jó az alkoholos sör, ugyanakkor az alkoholmentes változatot inkább ajánlja a Focus, mert abban a jótékony hatások érvényesülnek, a károsak nélkül. A sörben lévő B2 vitamin és más anyagok viszont elvileg képesek lennének a bőr és a haj szebbé tételére, de a lap szerint olyan kis mennyiségben vannak ezek jelen a sörben, hogy ezek emiatt nem érdemes e szeszes italt fogyasztani.

Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt változóan, többször erősebben felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem várható, néhol futó hózápor lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag