Öregít a só?

A legújabb kutatás szerint a túl sok sót fogyasztó túlsúlyos kamaszok gyorsabban öregedhetnek. Az amerikai kutatók kimutatták, hogy ezekben a fiatalokban gyorsabb a sejtek elöregedése.

A Georgia Regents Egyetem kutatói azt is kimutatták, hogy a sóbevitel csökkentése lelassíthatja a sejtek elöregedésének folyamatát. Ez a módszer a túlsúlyos és az elhízott emberekben lehet különösen hatékony.

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a kromoszómák védelmét biztosító végződések, az úgynevezett telomérek , természetes módon megrövidülnek az életkor előrehaladtával, és ezt a folyamatot a dohányzás, a testmozgás hiánya és a túl sok testzsír felgyorsítja. A mostani volt azonban az első olyan kutatás, amely a sóbevitel a telomérek hosszúságára gyakorolt hatását vizsgálta.

A kutatásban 766 tizennégy és tizennyolc év közötti kamasz vett részt, akiket sófogyasztásuk alapján csoportokra osztottak. A kutatók kimutatták, hogy a sok sót fogyasztó elhízott tinédzserek jelentősen rövidebb telomérekkel rendelkeznek, mint azok, akik nem fogyasztanak sok sót. Az is kiderült, hogy az egészséges testsúlyú kamaszokban a nátriumbevitel nem befolyásolja jelentősen a telomérek hosszúságát.

Öregít a só? (Fotó: Europress)

Öregít a só? (Fotó: Europress)

A telomérek a cipőfűző végét védő műanyaghoz hasonló "sapkák" a kromoszómák végein, amelyek a DNS-t védik a károsodástól. Ahogyan öregszünk, a telomérek egyre rövidülnek, így a DNS károsodni kezd, ami megnöveli az Alzheimer-kór , a diabétesz, a szívbetegség és más időskori megbetegedések kockázatát. Az átlagosnál rövidebb teloméreket a rossz egészségi állapot jelének, és a korai halálozás előjelének tartják.

A kutatók az Amerikai Szív Társaság 2014-es Epidemiológia és prevenció/Táplálkozás, testmozgás és anyagcsere című konferenciáján tartott előadásukban azt is elmagyarázták, hogy az elhízás a gyulladás magas szintjével áll összefüggésben a szervezetben, ami szintén felgyorsítja a telomérek rövidülését, és fokozza a sóérzékenységet - ez is megmagyarázza, miért gyakorol nagyobb hatást a magas nátriumbevitel a túlsúlyos emberekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Ezt a vitamint tilos éhgyomorra szedni – A bevitt mennyiség fele is elveszhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +5 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett általában sok napsütésre számíthatunk, csupán az északkeleti tájakon lehet időszakosan több gomolyfelhő. Csapadék nem lesz. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet általában 20 és 25 fok között várható.Késő estére 10 és 18 fok közé hűl le a levegő. Ez a nap frontmentesnek tekinthető, enyhe melegedő tendenciával.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!