Megvan a depresszió ellenszere?

Egy friss tanulmány szerint az agy speciális tréningezése révén kezelhetővé válhat a depresszió.

A Cardiff Egyetem kutatói MRI segítségével mutatták meg nyolc kísérleti alanynak, hogyan reagált az agyuk különféle pozitív képekre, és valamennyien javulást éreztek állapotukban már négy terápiás kezelés után. Ugyanez a javulás azonban nem volt kimutatható annál a másik nyolc alanynál, akiket szintén megkértek arra, hogy gondolkodjanak pozitívan, ám nekik nem mutatták meg az agyukról készült felvételeket.

A neurofeedback néven ismert terápiát - melynek segítségével a kliens képessé válik saját idegrendszerének szabályozására - korábban már Parkinson-kóros betegek kezelésében is sikeresen alkalmazták. David Linden professzor, a PLoS One című online lapban megjelent tanulmány vezetője úgy véli, a módszer ugyanilyen hatékonyan bevethető depresszió kezelésére is.

Az emberek nagyjából ötöde tapasztal depressziót élete valamely szakaszában, és egyharmaduk nem reagál megfelelően a hagyományos kezelésekre. Az új eljárás lényege éppen az, hogy a páciens a saját agyműködését képes kontrollálni, ami remények szerint sokaknak nyújthat segítséget.

Bár az eddigi kutatások igen ígéretesek, abban valamennyi szakember egyetért, hogy újabb, nagyobb számú alanyon végzett kísérletek szükségesek még az eredmények hatékonyságának alátámasztásához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.