Lónyugtatóból készülhet a leghatásosabb antidepresszáns

Egy jelenleg illegális szer nyithat új kaput a depresszió tüneteinek leküzdéséhez. Régebben gyógyszerként, napjainkban inkább drogként tartják számon a ketamint.

Érzéstelenítőként és fájdalomcsillapítóként egykor rendszeresen alkalmazták embereken, veszélyes mellékhatásai miatt azonban napjainkban inkább már csak állatok kezelése során használják, elsősorban lovak nyugtatójaként.

Korábban is kísérleteztek már súlyos depresszió kezelése során ezzel a szerrel, mivel gyors antidepresszáns hatása van, amit aztán több hétig fenn tud tartani a betegben. Csakhogy függőséget okoz, s bizonyos dózis felett pedig hallucinációkat is, ezért a ketamin Magyarországon is illegális, kábítószernek minősülő anyag, és rendszeres gyógykezelésben sem alkalmazható.

Egy jelenleg illegális szer nyithat új kaput a depresszió tüneteinek leküzdéséhez

Hazánkban a felnőtt lakosság 15 százaléka találkozik élete során valamikor a depresszióval. Az életkori eloszlásra jellemző, hogy gyakori a betegség megjelenése 15-19, illetve 45-50 éves korban. A betegségről további részleteket az alábbi cikkünkben olvashat ! A kutatók górcső alá vették, hogy milyen folyamatok is zajlanak a szervezetben a szer hatására. A vizsgálatok megállapították, hogy a depresszió elnyomásáért nem is maga a ketamin, hanem a lebontásakor keletkező egyik anyag a felelős. Ez pedig jelentősen megváltoztathatja az antidepresszánsok működéséről élő jelenlegi elképzeléseket, és új gyógymódok felé mutathat irányt – állítják a kutatást végzők.

A Maryland University orvosi karán Dr. Todd Gould és csapata azon dolgozik, hogy a szer mindenféle mellékeffektus nélkül, csak az antidepresszáns hatást váltsa ki. Bár az állatkísérletek pozitív eredményeket mutatnak, de még távoli, hogy embereken is elvégezzék a kísérleteket. Ha eljutnak odáig, az a szakemberek szerint új fejezetet nyithat a depresszió gyógykezelésében.

Forrás: The Independent

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!