Az öngyilkos hajlamot is kimutatja a vér?

Az orvosok a jövőben képesek lehetnek egy egyszerű vérvizsgálatból kimutatni, hogy a páciens hajlamos-e az öngyilkosságra. A kutatók remélik, hogy ennek segítségével csökkenthető lesz az öngyilkosságok előfordulási aránya.

Az Ausztrál Statisztikai Hivatal adatai szerint az országban jelenleg az öngyilkosság az első a vezető halálokok listáján a 15 és 44 év közötti korosztály esetében.

Mint az a című szaklapban megjelent tanulmányból is kiderült, a gyulladásos folyamatok melléktermékeként keletkező kvinolinsav szoros összefüggésbe hozható az öngyilkosságra való hajlam kialakulásával. A vizsgálatok szerint az öngyilkosságra hajlamosak esetében kétszer olyan magas a szervezet kvinolinsav-szintje, mint az egészséges embereknél. Minél erősebb a halálvágy, annál magasabb a kvinolinsav-szint.

Pesszimista vagy depressziós? Töltse ki tesztünket! Az emelkedett savszintből következik az idegsejtek közti ingerületátvivő anyag, a glutamát fokozott működése is. A sav egyfajta kémiai katalizátorként működve arra ösztönzi a glutamátot, hogy több jelzést küldjön a közelében lévő sejteknek. Eddig a depresszióra való hajlam tekintetében főként egy másik neurotranszmitter, a szerotonin volt a figyelem középpontjában.

A mostani kutatás során a tudósok 100 svéd páciens agy-gerincvelői folyadékából vettek mintát, hogy meghatározzák a kvinolinsav-szintet. A páciensek kétharmada öngyilkossági kísérlet után került kórházba, a többiek egészségesek voltak. "Korábban már sikerült bizonyítanunk, hogy a kvinolinsav nevű neurotoxin szerepet játszhat egyes agyi betegségek, például az Alzheimer-kór, az autizmus és a skizofrénia közben fellépő idegi-gyulladásos folyamatok kialakulásában - nyilatkozta Gilles Guillemin, az New South Wales Egyetem docense.

A kutatócsoport tagjai jelenleg egy olyan vérteszt kifejlesztésén dolgoznak, amely segíthetne kimutatni az öngyilkosságra való hajlamot. "Már ismerjük a lejátszódó folyamatokat és a folyamatban részt vevő molekulákat, úgyhogy már csak egy egyszerű vizsgálati módszert kell kifejlesztenünk" - mondta Guillemin professzor.

A végső cél természetesen az, hogy az orvosok idővel és specifikus enzimblokkoló anyagok segítségével meg tudják akadályozni a kvinolinsav termelődését. Egyes vizsgálatok szerint a ketamin képes a glutamin-jelzések blokkolására, ami segíthet a depresszió leküzdésében. A szer azonban mellékhatásai miatt egyelőre nem alkalmazható szélesebb körben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, délutántól, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 18 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?