Szorong? Csendesedjen el néhány pillanatra!

A kutatók a buddhista szerzetesekhez hasonlóan már régóta tudják, hogy meditációval oldani lehet a szorongást, a folyamat mikéntje azonban eddig ismeretlen volt.

A Wake Forest Baptista Orvosi Központ kutatóinak most sikerült kimutatniuk a folyamatban részt vevő agyműködéseket.

"Bár tudtuk, hogy gyógyszerrel oldani lehet a szorongást, arra korábban nem jöttünk rá, milyen agyi folyamatok játszanak közre a szorongás csökkentésében egészséges emberek esetében" - nyilatkozta Fadel Zeidan, a legújabb számában közzétett tanulmány szerzője. "Kutatásunkban azonosítottuk, mely agyi területek aktiválódnak, és melyek deaktiválódnak a meditációval végzett szorongásoldás folyamán."

A kísérletben 15 egészséges önkéntes vett részt, akik a hétköznapi szorongás normális szintjével rendelkeztek. Az alanyoknak nem volt korábbi meditációs tapasztalata, és nem szenvedtek szorongásos zavarban. A résztvevők négy alkalommal vettek részt húszperces oktatáson, ahol az éber figyelem (mindfulness) meditáció alapelveit tanulták meg. E meditáció során a résztvevőknek a légzésükre és a testi tapasztalataikra kell összpontosítaniuk, és ítélkezéstől mentesen kell értékelniük az elterelő gondolatokat és érzéseket.

A meditációs foglalkozások előtt és után a résztvevők agyi aktivitását arteriális spinmegjelölő MR-vizsgálattal mérték, amivel rendkívül hatékonyan vizsgálhatók az olyan agyi folyamatok, mint a meditáció. Az alanyok ezen kívül beszámoltak a szorongásuk szintjéről is. Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők döntő többsége a szorongás akár 39 százalékos csökkenését tapasztalta. Zeidan szerint ez azt bizonyítja, hogy már néhány perces éber figyelem meditációval is csökkenthető a normális hétköznapi szorongás szintje.

A kutatásból az derült ki, hogy a meditációval összefüggő szorongásoldás az elülső cinguláris kéreg és a ventromediális prefrontális kéreg aktiválódásával áll kapcsolatban, mely agyi területek a végrehajtás szintű működésekben vesznek részt. Meditáció során fokozott aktivitást tapasztaltak a ventromediális prefrontális kéregben, amely az aggodalmat szabályozza. Ráadásul amikor az aktivitás fokozódott a gondolkodást és az érzelmeket szabályozó elülső cinguláris kéregben, a szorongás mértéke csökkent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Ismét egyre többfelé záródik, majd a kora reggeli óráktól északnyugaton már elkezd szakadozni, csökkenni a felhőtakaró. Párássá válhat a levegő, hajnalra - kiemelten az északkeleti megyékben - foltokban köd képződhet. Növekszik a csapadékhajlam, az esti óráktól már az északnyugati tájakon, majd egyre inkább másutt fordulhat elő gyenge eső - legkisebb eséllyel északkeleten. A légmozgás gyenge marad, időszakosan nagyobb területen le is áll a szél.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra