Meglepő károsodásokat is okoz az alkohol

Legtöbben jól ismerik (vagy ismerni vélik) az alkohol hatását a szervezetre. Van azonban néhány dolog, amire csak kevesen gondolnak.

Nemcsak tapasztalataink mondatják velünk azt, hogy az év végi időszakban több alkoholt fogyasztunk. A függőséggel foglalkozó brit jótékonysági szervezet, az Addaction felmérései szerint decemberben az év többi részéhez képest mintegy 40 százalékkal több szesz csorog le a torkokon.

A brit HSCIC egészségügyi információs központ adatai szerint a felnőtt lakosság több mint 25 százaléka fogyaszt többet az ajánlott alkoholmennyiségnél. Ez a brit ajánlások szerint nőknél 14, férfiaknál 21 egységet jelent hetente, egy egység pedig 25 milliliter (egy fél feles) whiskyt vagy egy pint sör egyharmadát (vagyis valamivel kevesebb mint 2 decit), esetleg egy fél pohár, azaz 0,9 decinél valamivel kevesebb bort jelent. (A brit ajánlás szerinti egység egyébként nagyjából egy gramm tiszta alkoholt tartalmaz különféle italokra lefordítva).

Megzavarja a pihenést az alkohol Bár az alkoholról úgy tartják, hogy segít megnyugodni és elaludni, egy új kutatás megállapította, hogy az alkohol éppen azokra a rendszerekre hat, melyek az alvást szabályozzák, így megzavarhatja a pihenésünket, és álmatlanságot is okozhat. Kattintson! Az alkohol rendszeres és túlzott fogyasztása az általánosan ismert, azonnali tüneteken (konkrétan a részegségen) kívül súlyos és visszafordíthatatlan változásokat okoz a szervezetben. Ezek között vannak olyanok is, amelyeket sokan nem kötnek az alkoholhoz.

Meddőség és impotencia

Az alkohol hatására a férfiaknál gyakran jelentkezhet merevedési zavar . A gond, hogy az ivás hosszútávon is hasonlóan kellemetlen dolgokat okoz: csökkenti a szervezet tesztoszteronszintjét, amely hatására csökken a nemi vágy, ráadásul a termelődő sperma minősége is rosszabb lesz. Ha ez nem lenne elég, a túl sok alkohol hatására a herék mérete is csökkeni kezd, ami impotenciához, szőrzetvesztéshez, illetve férfiaknál a mellek megnagyobbodásához vezethet.

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás meddőséget is okozhat

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás meddőséget is okozhat Nők esetében legalább ennyire rossz a túlzott alkoholfogyasztás: a szaporodást felügyelő hormonrendszerben okoz változásokat, emiatt pedig már kevesebb alkohol is megzavarja a menstruációs ciklust és a teherbe esés esélyeit is csökkenti. Egy dán kutatás például azt állítja, hogy heti 1-5 alkoholtartalmú ital fogyasztása jelentősen csökkenti a gyermeknemzés esélyeit, heti 10-nél több ital fogyasztása pedig tovább rontja az esélyeket.

A Harvard University 2009-es kutatása IVF-re (aza in vitro fertilizációra, magyarul méhen kívüli mesterséges megtermékenyítésre) szoruló párokat vizsgált: eredményeik szerint azon nők, akik heti 6 egységnél többet isznak (azaz a brit ajánlásban szereplő maximális mennyiség kevesebb mint felét!), 18 százalékkal rontják teherbe esési esélyeiket, férfiaknál pedig 14 százalékkal csökken a nemzőképesség.

Abban pedig több kutatás is egyetért, hogy a hosszú távú alkoholfogyasztás rendszertelenné teszi a ciklust, a peteérést megzavarja vagy akár le is állítja, így akár idő előtti klimaxhoz is vezethet. A sok alkoholt fogyasztó terhes nők esetében pedig sokkal nagyobb a vetélés kockázata.

Hasnyálmirigy-gyulladás

A hasnyálmirigy emésztőenzimeket termel és küld a vékonybélbe, az így lebomló étel anyagcserénk alapanyagává válik. Az alkohol azonban megzavarja ezt a folyamatot, az alkohol lebomlásakor termelődő acetaldehidek pedig a hasnyálmirigyet károsítják, ráadásul a szerv belsejében maradnak. Az felraktározódó enzimek gyulladáshoz, a szövetek és véredények duzzadásához vezetnek.

Mindennek hatására igen kellemetlen tüneteket, alhasi fájdalmakat, hányingert, hányást, hasmenést, gyors szívverést, lázat tapasztalhatunk. Ez vezethet akut hasnyálmirigy-gyulladáshoz is, illetve olyan krónikus gyulladáshoz is, amely során az alkohol gyakorlatilag lebontja a hasnyálmirigyet : ez pedig cukorbetegséghez, majd később halálhoz vezet.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

A Dunántúlon a szakadozott, átmenetileg csökkenő felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék eleinte legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!