Érdemes gyermeket vállalni!

A hatalmas felelősség ellenére a gyermeknevelés boldogabbá teszi az embereket, mintha egyedül élnének párjukkal, házastársukkal - derült ki három észak-amerikai egyetem közös kutatásából.

Ellenben a népi hiedelmekkel és a korábbi kutatások eredményeivel, a szülők boldogabbak, miközben gyermekeikkel kapcsolatos napi teendőiket végzik, szemben az egyéb házimunkákkal. Sőt a szülők általában boldogabbak, mint a gyermektelen párok, és a szülővé válás igénye a kutatók szerint alapvető emberi szükséglet.

"A vizsgálatsorozat eredményei azt mutatják, hogy a szülők korántsem boldogtalan teremtmények" - fűzte hozzá Elizabeth Dunn, a tanulmány társszerzője. "Ha megnézünk egy vacsorapartit, megfigyelhető, hogy azok a párok, akiknek van gyermekük, ugyanannyira boldogok, vagy akár még boldogabbak is lehetnek, mint a gyermektelenek."

A következtetéseket a tudósok három kutatás során vonták le, amelyekben kanadai és amerikai szülők mindennapjait hasonlították össze gyermektelen párokéval. A vizsgálati alanyoknak a pillanatról pillanatra megélt boldogságérzésüket kellett jellemezniük: az anyák arról számoltak be, hogy a nagy felelősségérzet ellenére boldogabbak, amikor gyermekeikkel kapcsolatos teendőiket intézik.

Érdekes azonban, hogy ez a hatás a férfiaknál sokkal erősebben jelentkezett - sokkal boldogabbak lettek, mint olykor a nők -, az egyedülálló és a fiatal szülők esetében pedig kevésbé.

A tanulmány a oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!