Autista, Asperger-szindrómás vagy csodagyerek?

Egy friss tanulmány rámutatott, hogy az autista és a csodagyerekek nagyon sok vonásban megegyeznek. Az új ismeretek fényében talán új lehetőségek nyílhatnak ennek a fejlődési rendellenességnek a kezelésére.

Nagyjából minden 88. gyereknél mutatható ki az autizmus spektrum zavar, amely egy gyűjtőnév a legkülönbözőbb agyi rendellenességek összefoglalására, melyek közül az egyik legismertebb az autizmus, egy viszonylag enyhe változata pedig az Asperger-szindróma. A csodagyerekek viszont, akik a zene vagy a matematika terén mutatnak rendkívüli képességeket, ennél jóval ritkábbak. A pontos adatok nem ismertek, ám - amint arról a tanulmányt készítő Joanne Ruthsatz, az Ohio Állami Egyetem pszichológusa az Intelligence című szaklapban beszámolt - egyes becslések szerint mindössze minden ötmilliomodik gyerekről mondható el, hogy csodagyereknek számít.

Elméletben már sokakban felmerült, hogy az autizmus és a rendkívüli tehetség nem áll messze egymástól, hiszen egyes autisták például rendkívüli emlékezőtehetséggel bírnak. Hogy ennek a feltételezésnek a tudományos hátterét is kiderítsék, Ruthsatz és munkatársai nyolc zseniális képességű gyereket figyeltek meg, köztük két zenei tehetséget és egy olyat, aki már háromévesen számítógépes programot írt. Valamennyiükkel kitöltettek egy olyan tesztet, mellyel az autizmust mérik, és mindannyian az átlagnál magasabb pontot értek el a "részletekre való összpontosítás képessége" terén, amellyel megelőztek 58 autistát, akik amúgy átlagos IQ-val rendelkeztek.

Egy másik teszt során, ahol az agy azon képességét mérték, hogy mennyire képes különféle információkat egyszerre feldolgozni, szintén rendkívül magas pontszámot értek el a csodagyerekek, a legnagyobb meglepetést azonban Ruthsatz és csapata számára ezeknek a gyerekeknek a családja, illetve a személyes története okozta. Kiderült, hogy négyüknek volt olyan első- vagy másodfokú rokona, akinél autizmus spektrum zavart mutattak ki, háromnál pedig korábban diagnosztizálták is ezt a betegséget.

A szakemberek megállapították, hogy az autisztikus és a zseni gyerekekben tényleg vannak közös vonások, ám utóbbiakban létezhet egy olyan génmódosulat, amelynek köszönhetően náluk nem alakul ki ez a fejlődési rendellenesség. Ruthsatz ugyanakkor elismerte, hogy mindez egyelőre még csupán találgatás, ám a jövőben folytatják a kutatásokat, hogy rábukkanjanak, melyik az a génvariáns, mely a fenti jelenségek hátterében áll.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!