A felnőttek is félnek a sötétben

Egy friss tanulmány szerint egyes, alvásgonddal küzdő felnőtteknek valójában az a bajuk, hogy félnek a sötétben. Ez a felfedezés új kezelési utakat nyit meg.

A torontói Ryerson Egyetem Alvás- és Depresszió Laboratóriumában a kutatók egy csapat főiskolai hallgatót teszteltek, hogy világosban, illetve sötétben alva hogyan reagálnak a hangos zajokra. A megfigyelések azt mutatták, hogy míg a jó alvókat nem igazán rémisztették meg a zajok még a sötétben sem, addig az alvásgondokkal küzdőkről ez nem mondható el.

Taryn Moss, a tanulmány szerzője beszámolt róla, hogy a rosszabbul alvókat sokkal könnyebb volt megrémiszteni a sötétben, mint a jó alvókat, majd hozzátette, hogy az eddigi kezelések során többnyire abból indultak ki, hogy a rosszul alvók azért lesznek feszültek, amint kialszanak a fények, mert tudat alatt az ágyat összekapcsolják azzal az állapottal, hogy képtelenek elaludni, ám ezen a feltevésen a jövőben valószínűleg módosítaniuk kell. Amint arról a szerző beszámolt, a mostani vizsgálatból kiderült, hogy valószínűleg számos ember küzd a sötétség miatt fóbiával, akiket eddig nem kezeltek megfelelő módon.

A kutatók most azon dolgoznak, milyen új módszert lehetne kidolgozni azoknak a rosszul alvóknak a megsegítésére, akik valójában a sötéttől félnek. Colleen Carney, a Ryerson munkatársa úgy véli, a már meglevő sötétségfóbiás kezeléseket kellene ötvözni új módszerekkel, ám ehhez még számos további kutatásra lesz szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a reggeli órákban a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában legalább többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok legnagyobb eséllyel az északkeleti harmadban fordulhatnak elő, néhány helyen zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.A hőmérséklet csúcsértéke 18 és 24 fok között várható. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!