Magánkézbe kerülhet a közkórház

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Információik szerint Garamvölgyi György főigazgató és 11 társa hozta létre az új gazdálkodási formát, hogy kivásárolják a fővárosi tulajdonú kht. teljes tulajdonjogát. Szeretnék megvenni az ingatlant is, s remélik, hogy elővásárlási jogot élveznek majd a többi pályázóval szemben. A négyezer négyzetméteres területen magánkórházat szeretnének működtetni. Egyedül a PIC-központ, a koraszülött intenzív osztály kerülne új helyre, a többi ellátás megmaradna. Az intézményben a betegektől az egészségbiztosító által kifizetett összeget kérnék el. Egy szülés terhesgondozással együtt 135 ezer forintba kerülne.

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet is magánkórház, illetve szanatórium formájában működne tovább. A most szétdarabolt OPNI főigazgatója, Nagy Zoltán már korábban ilyen terveket készített, mivel pszichiátriai betegek, drog-, alkoholfüggők rehabilitációjára akart magánkórházat létesíteni, ahol jórészt külföldi betegeket fogadtak volna. A 40 hektáros területen lévő 70 ezer négyzetméternyi épületek leromlott állapotban vannak, becslések szerint csak a felújításuk 21 milliárd forintra rúgna. Szakértők szerint kicsi az esély arra, hogy magyar befektető tudjon ekkora tőkét mozgósítani, nemhogy egyedül az intézmény dolgozói alapította társaság.

Befektetők várnak a Lipótra
Március 10-én az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézet (OPNI) megmentéséért szerveztek fórumot, amelyen elhangzott, hogy az épület csak egészségügyi feladatokra hasznosítható - tudósít a Magyar Nemzet. A lap értesülése szerint angol befektetők szeretnék megvásárolni a 22-25 milliárd forintot érő ingatlant. A gyűlésen az ott dolgozó orvosok és ápolók jövőjéről nem esett szó, mert a neves építészek és közgazdasági szakértők részvételével megtartott fórumon egyetlen érintett orvos sem vett részt. A bezárásról szóló döntés nyomán egyáltalán nem tisztázott, hogy mi lesz a sorsa az ott kezelt mintegy 800 betegnek, illetve az intézményben dolgozó 160-170 orvosnak és 550 egészségügyi dolgozónak. Koszorú Lajos építész a fórumon elmondta, három éve kaptak megbízást arra, hogy elkészítsék a terület szabályozási tervét. Az intézet környezetét a Pest megyei, a fővárosi és a kerületi szabályozási terv is különleges területként kezeli, amelyen csak egészségügyi intézmény működhet. Emellett az Egészségügyi Minisztérium érvényben lévő rendelete sem engedi, hogy rendeltetésétől eltérően hasznosítsák az OPNI épületét.
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol

Kapcsolódó cikkek

Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+9, +14 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag