Így lesz a futásból pénz

Kövessen minket!

A segítségnyújtás, közösségvállalás, szociális érzékenység fontos szerepére, a rászorulók aktív felkarolása hívták fel a figyelmet a "SzalAdok közösségi futás" programmal, amelyet négy zuglói középiskolában rendeztek meg.

Miért jó segíteni és hogyan segítsünk? Kikkel vállaljunk szolidaritást? - első körben ezekkel a kérdésekkel ösztönözték az értékrendjük alapos átgondolására a tanulókat egy-egy rendhagyó osztályfőnöki órán a SzalAdok program megvalósítói.

A Társadalmi Egyenlítő Nonprofit Kft. és a Novartis Hungária Kft. közös kezdeményezésének célja, hogy megismertesse a diákokkal az önkéntes segítségnyújtás élményét.

Éppen ezért olyan közösségi futást szerveztek ma reggel a Városligetben, amelynek kapcsán a diákok anyagi ráfordítás nélkül, közvetetten járulnak hozzá egy-egy kerületi segélyszervezet támogatásához: aki ezer métert fut, 1000, a kétezer métert szaladók 2000, a háromezer métert teljesítők 3000 forinttal segítik a vakok, hajléktalan családok és a beteg csecsemők intézeteit. A támogatásra kiválasztott három intézmény közül a tanulók szabadon kiválaszthatták, kinek a részére ajánlják fel a pénzadományt.

A program harmadik elemeként az érdeklődő diákoknak a futást követően lehetősége nyílik a három kerületi szervezet életében önkéntesként részt venni, ezek: Korai Fejlesztő Központ, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szatmár utcai Családok Átmeneti Otthona, Vakok Állami Intézete.

A program különösen aktuális idén, hiszen 2011-et az Európai Unió az Önkéntesség Évének nyilvánította, és ennek keretein belül igyekszik az uniós állampolgárok és kormányok figyelmét is felhívni az önkéntes tevékenységekre.
Életmódváltók

Legnézettebb videónk: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Aktuális
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+10, +18 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt keleten változóan, nyugaton erősen felhős lesz az ég ott elszórtan kisebb eső, zápor kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag