Drasztikusan csökkenteni lehetne a műtétek utáni halálozást!

Kövessen minket!

A nagy műtétek - esetlegesen halálos - szövődményeinek megelőzése érdekében biztonsági ellenőrzőlistát vezetne be a sebészek számára az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - olvasható a brit tudományos folyóirat, a The Lancet egyik cikkében.

A WHO szerint a nagyműtétek szövődményeinek fele megelőzhető lenne.

Műtét: csípőprotézis

Műtét: csípőprotézis
Évente 234 millió nagyműtétet végeznek világszerte - minden 25 emberre jut egy -, és kutatások szerint jelentős részük megelőzhető szövődményekkel és halálozással végződik, írja a WHO jelentésében.
A szervezet adatai alapján évente egymillióan halnak meg sebészeti beavatkozást követően. A vizsgálatok kimutatták, hogy az ipari országokban az operációk 3-16 százalékánál fordul elő jelentős komplikáció, a maradandó mozgáskorlátozottság és halálozás aránya pedig 0,4-0,8 százalék - állítja a WHO.
A fejlődő országokban a sebészeti beavatkozások miatti halálozás eléri az 5-10 százalékot, míg csak az altatás következtében minden 150. beteg meghal Afrika egyes szub-szaharai régióiban, közölte a WHO.

"Azt állapítottuk meg, hogy egy ellenőrző lista, melynek alapján a sebész meggyőződhet róla, hogy minden alapvető lépés megtörtént, nagy segítséget jelentene nemcsak a szegényebb országokban, hanem a jómódúakban is" - nyilatkozta Atul Gawande, a Harvard Egyetem sebész professzora, aki segített a lista megalkotásában. "A pilóták már 75 éve működő ötletét vettük kölcsön" - mondta el Gawande az AFP-nek.
"Olyan, mintha egy repülőjárathoz készült volna: rövid, egyszerű, és segítségével a csapat jobban tudja végezni a munkáját. Még sosem készült hasonló, ez az első, hogy ellenőrzőlistát vezetünk be sebészek számára, hogy alkalmazásával csökkentsük a szövődmények rizikóját. A listát a nővérek kezébe szánjuk, hogy szóban történjen meg az ellenőrzés" - tette hozzá Gawande. A professzor azt is elmondta, hogy a listán a sebészeti halálozás három legfontosabb okát vették célba: a megelőzhető fertőzéseket, a megelőzhető vérzéses szövődményeket és az altatást.

A WHO és a projekten dolgozó orvosok nyolc nagyváros - fele fejlődő országokban, fele fejlett országokban - legjobb klinikáin tesztelték a listát: Seattleben (Egyesült Államok), Londonban, Torontóban (Kanada), Aucklandben (Új-Zéland), Manilában, Ammanban, Új-Delhiben és Tanzánia egy vidéki körzetében.

Nagyműtét: császármetszés

Nagyműtét: császármetszés
A csoport megfigyelte, hogy a műtőben mind a hat alaplépést végrehajtották-e, beleértve a beteg azonosítását, bennfelejtett törlők eltávolítását és a bemetszés előtti antibiotikum adását, ami felére csökkenti a fertőzések veszélyét. Kiderítették, hogy 64 százalékos valószínűséggel valamelyik lépést elfelejtették, és ebben nem találtak különbséget a gazdag és a fejlődő országok közt.
Miután azonban bevezették a listát, ez a kedvezőtlen arány felére, 32 százalékra csökkent az első 1000 betegnél. "Egyes helyeken 100 százalékkal csökkentették a hibák arányát." Többet lehet majd azonban megtudni az év vége felé, ha már 3500 nagyműtétet kielemeztek, mondja Gawande.

Mindeközben három országban - Nagy-Britanniában, Írországban és Jordániában - máris alkalmazni kezdték az ellenőrző listát a műtőkben. A WHO képviselői remélik, hogy listájuk hamarosan az egész világon elterjed majd.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com
Mindent jól tud a köhögésről?

VideóRendelő: Igaz, hogy este 6 után már nem szabad enni?

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+5, +10 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban pénteken délelőtt többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, helyenként alakulhat ki kisebb eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag