Auguszta: csökken a halálozás

Kövessen minket!

Debrecenben alaposan megváltozott az Egyetemváros arculata: befejeződött az Auguszta-program, amelynek keretében több klinikai-kórházi épületet emeltek, illetve újítottak fel. A fejlesztéssel két régió egészségügyi ellátása emelkedik korszerű színvonalra.
Magyarország I. nemzeti fejlesztési tervének legnagyobb beruházását adták át a napokban a Debreceni Egyetemen: az úgynevezett Auguszta-program keretében elkészült az ország legkorszerűbb regionális egészségcentruma, amely az Észak-Alföld és az Észak-Magyarország régiók szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegeinek ellátását végzi majd.
A 2005-ben kezdődött fejlesztés teljes beruházási költsége meghaladta a 12 milliárd forintot. Ebből 9 milliárd forintot tett ki az Európai Unió támogatása, a magyar kormány 1,8 milliárd forintot utalt át a megvalósításra, az önrész pedig több mint 1,3 milliárd forint volt. A program keretében több mint 13 ezer négyzetméternyi új létesítményt emeltek, csaknem 15 ezer négyzetméteren újítottak fel épületeket. Az újonnan épült központi betegellátó egységekben kaptak helyet az ideg-, ér-, onkológiai és mellkassebészeti klinikai osztályok. Ugyanakkor elkészült a III. számú belgyógyászati klinika járóbeteg-ellátó egysége, befejeződött a kardiológiai ambulancia és a pszichiátria épületének a felújítása, az onkológiai tanszék épületének a bővítése. Új, a modern betegellátás követelményeinek megfelelő körülményeket teremtettek a tüdőgyógyászati klinikának, megkezdte működését az Északkelet-magyarországi Egészség Obszervatórium.
Az Auguszta-program egyik kezdeményezője Fésüs László, a Debreceni Egyetem rektora, az orvos- és egészségtudományi centrum egykori elnöke volt, aki a fejlesztéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a beruházásnak azzal, hogy jelentősen hozzájárul a lakosság egészségi állapotának javulásához, gazdasági hatása is lesz, hiszen a népbetegségnek számító szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedések előfordulási gyakorisága eddig különösen magas volt az Észak-Alföld és Észak-Magyarország régióban. Mint mondta, a program egyik különlegessége, hogy felöleli ezen betegségcsoportok kezelésének teljes vertikumát, azaz a megelőzést, a szűrést, a diagnosztikát, a műtéti terápiát, a rehabilitációt és az utógondozást. Ebben a tekintetben a létrejött komplexum egyedülálló az országban. A fejlesztés és a várhatóan sikeres működés eredményeként a szakemberek mind a halálozási, mind a megbetegedési mutatók jelentős csökkenését várják az említett betegségcsoportokban az orvos- és egészségtudományi centrum ellátási területén. Becslések szerint a keringési betegségekre visszavezethető halálozás és a férfiak rosszindulatú daganatok miatti korai halálozása 12 százalékkal csökkenhet, míg a nők esetében a rosszindulatú daganatok miatti korai halálozás 10 százalékos csökkenését várják. Ez azt jelenti, hogy az érintett régiók lakossága az előrejelzések szerint évente 214 ezerrel kevesebb napot tölt majd táppénzen.
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter a beruházás ünnepélyes átadásán bejelentette, hogy a magyarországi régiók legnagyobb kórházai mostantól öszszesen 75 milliárd forintra pályázhatnak, hogy a debrecenihez hasonló beruházásokat valósítsanak meg. Egy-egy intézmény legfeljebb 12 milliárd forintos összeget nyerhet el. A tárcavezető elmondta azt is: pályázati alapot írnak ki a sürgősségi ellátás területén összesen 9,5 milliárd forintra, míg a mentésirányítás korszerűsítésére 3,5 milliárd forint pályázati pénzt szánnak.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +10 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a párásság fokozatosan mindenhol megszűnik, emellett tovább növekszik, vastagszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag